Az idei szezon csúcsa, Lackenhof am Ötscher

Ahogy lesz egy kis időm, befejezem két korábbi túra leírását és ezt is, de addig is javaslom mindenkinek, hogy most utazzon Alsó-Ausztriába csúszni, az Ötscher és környéke, Hochkar, Hinterstoder, Mariazell rég nem látott, óriási tömegű havat kapott.
Elöljáróban csak annyit, hogy 11 órára sikerült egyáltalán a pályához jutnunk és a tűzoltók egész nap próbálták kiásni a falut a hóból, több-kevesebb sikerrel.
Sajnos a telefonom ismét elfelejtettem feltölteni, csak pár képet sikerült magam készíteni még a felfele úton, ezek viszont nem adjak vissza az igazi hó méretet, talán majd Ricsiék képei, ha megkapom őket.


Iszonyat jó csúszás volt; még, még, még!!!

Folyt.köv.

Akkor folytatom :D
Hárman vágtunk neki az útnak, Tomi, Ricsi és jómagam. Nagy bizakodással, kb. 5 óra felé indultunk el, "végül is ez csak kb. 400km, 9-re kényelmesen ott leszünk" jelszóval. A megelőző napokban végig figyeltük a hó helyzetet, biztosak voltunk benne, hogy most nagyon jó hóviszonyok közé érkezünk. Bejött, de ezt azért nem gondoltuk volna :D

Az útvonal (Google Maps)
Az Ötschert a Hochkarnal leírt módon közelítheted meg a legkönnyebben. Gamingot elhagyva erősen emelkedni fog az út, majd komolyan el is kezd kanyarogni. Amint felértél az emelkedőn egy hosszabb, kiszélesedő egyenes szakasz következik, itt fogsz látni balra egy fogadót és rögtön mögötte, szintén a baloldalon az Ötscherre vezető elágazást, amelyet jobb oldalon jól látható tábla is jelez. Ez a 71-es út, ezen haladj tovább, az első nagyobb, balos elágazásban is, majd kicsit később szintén balra tarts tovább. E két utóbbi balos fordulót esetleg elvétheted, olyan hóviszonyok között melyet most mi is megcsodálhattunk, úgyhogy figyelj! A táblák ugyan jelzik az irányt, de csak ha éppen láthatóak a hótól. :D Az óriás hóban most igen csak oda kellett figyelni, pedig nem először jártam erre, de még az emlékképekre is nehezebb volt hagyatkozni, a több méteres hó falak teljesen átfestették a képet. Lackenhofba beérve szintén érdemes a felvonónál kialakított parkolók felé behajtani, ez szintén balra lesz, menj egészen a szokásos kék-fehér 'P'-vel jelzett területekig.

Ez így alap esetben nem is lenne túl bonyolult, de az érkezésünk előtt lehullott rengeteg fehér áldás kicsit átrendezte a dolgokat. A 25-ös útról lehajtva, a faluig vezető kb.11 kilométeres, többször emelkedő, majd lefelé tartó úton már csak azon imádkoztunk, hogy lehetőleg az előttünk haladók ne álljanak meg a következő emelkedő előtt, szerettünk volna megspórolni egy hóláncszerelést bemelegítésnek.
Nem jött össze. Ráadásul mindezt már a céltól pár száz méterre kellett előadnunk és természetesen úgy, hogy a lehető legrosszabb helyen elakadva, összevissza járkáló teherautók, traktorok, buszok közt, az igen csak elkeskenyült csupa hő útkereszteződés tövében. Vicces volt. :D Legalábbis így utólag. Már itt észre kellett vennünk, hogy a sógorok minden eddigi tapasztalatunkkal szemben, most egyáltalán nem állnak a helyzet magaslatán, óriási a fejetlenség. Ez nem csak azért volt meglepő, mert mégis csak Ausztriában lennénk, vagy mi a szösz, hanem mert maga a havazás már napokkal érkezésünk előtt megkezdődött és tartott még ezen a napon is folyamatosan, tehát annyira nem érhette őket váratlanul. Talán a megjósolt és egy nappal később meg is valósult jó időre vártak? Nem akartak addig felesleges munkát végezni? Minden esetre érkezésünkkor traktorok, hókotrók, óriás billencsek és tűzoltók hada dolgozott az út, a parkolók és a háztetők hó mentesítésén.
A fejetlenség leginkább abból volt érezhető, hogy mindenki azt csinált amit akart. Mehettünk ahova tetszett, senki nem irányított igazán sehova. Volt ugyan pár legyezgető ember, de ők is inkább önkéntesek, ilyen esetekre és persze csak ott ténykedtek, ahol amúgy is értelem szerű volt mit kell cselekedni. Ennek persze meg is lett az eredménye, a leghátsó parkolót már majdnem elérve, előttünk két busszal, mögöttünk négy másik autóval megrekedtünk, se előre, se hátra. Ekkor már megfelelően ideges is lettem, par méterre a felvonótól, ekkora hó mindenhol, mi meg itt veszteglünk! Ááááá! Én már a láncszerelést megelőző egyik negyedórás várakozásnál átöltöztem az autóban, jobb híján Ricsiék is neki láttak. Idő közben a buszokról mindenki elment szépen csúszkálni. Már kezdtem és is Ricsi unszolására hajlani a felé, hogy magam is elindulok a pályára, de ez nem lett volna valami bajtársias dolog, és szerencsére közben előkerült egy szervezkedő hölgy is, akinek utasításait követve, a mögöttünk állókkal egyetemben visszatolattunk, majd felhajtottunk a falu hátsó felvonóknál elterülő részére vezető útra, hogy a lent még épp elférő buszok félreparkolása után a tűzoltók és a teherautók ki tudjanak jönni. Ismételt több perces várakozás után még tovább tereltek bennünket felfelé az úton, már látszott, hogy az előző manőver nem azért volt, hogy bejuthassunk a lenti parkolóba, hanem hogy mindannyian elkerüljünk az útról. Ekkor volt elég, Ricsinek mondtam, hogy akkor, nosza, irány felfelé az úton, reméltem, hogy lesz valami kiálló, ahol le tudunk parkolni. A hátsó résznél még sosem voltam autóval, fogalmam sem volt hova vezet az út, de nagyon reméltem, hogy legalább egy pár négyzetméteres terület lesz, ahol ott tudjuk hagyni az autót. Szerencsénk volt. Az első elágazás elég szélesnek tűnt, Ricsi rendesen rátolta az audi orrát a kis kiállóban összegyűlt hókupacokra, így már esélyesnek tűnt, hogy a helyi erők nem fogják elvitetni az autót, simán elfért akár egy teherautó is mellettünk. Nem is szórakoztunk tovább, a fiúk gyorsan befejezték a félbe maradt öltözködést, összeraktuk a hátizsákot - amire normál esetben nincs szükség, hisz könnyedén le lehet csúszni a felvonók aljában lévő parkolókhoz, de most nem volt kedvünk átsétálgatni a falun - és már húztunk, akarom mondani csúsztunk is a felvonókhoz. Szó szerint, mert deszkán egyszerűbb volt lejutni az amúgy aszfaltozott úton. Még pár perc várakozás a 11 órás jegyek értékesítésének megkezdéséig (ez mindig odaver, miééééééért kell?) és már mehettünk is végre fel a középállomásra. Felnőtt jegyár 11-től 27.50+2(csipkártya kaució)EUR.
Kishátizsák ledob és már irány is a Kleiner-Ötscher teteje. Végre, végre, végre! Óriási élvezkedés, már az első körben is! Sajnos a látótávolság csak a pálya felétől nem 0, de így is hatalmas élmény a helyenként fél méternél is mélyebb, teljesen por hó. A második kör már a Grosser-Ötscherre menő felvonó alatt talált bennünket, maradtunk is itt egész addig, amíg csak teljesen össze nem szántottuk.
Az innen levezető piros pálya nem volt nyitva lavina veszély miatt, de nem is mentünk volna arra szerintem, akkora volt a hó, hogy kellett a feketével jelölt pálya mellett húzódó rész meredeksége ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen az elindulásra egy-egy esés után. Ez volt nálam az év csúszásainak eddigi fénypontja, ez igazi szűzhavazás volt! Csak az itt sem épp ideálisnak mondható látási viszonyok zavartak be egy kicsit, de másra nem lehetett panasz. A hó méretéről csak annyit, hogy amikor sikerült bekavarnom egy kisebb lejtésű részre és ott elesnem, a kb. 20-30 méterre lévő, kezelt pályarész elérése röpke 15 perces erőlködéssel sikerült csak! Vicces látvány volt, hogy a kettes ülős felvonó indulásánál úgy kellett árkot ásni, ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjanak fordulni az ülőkék. Az állomásnál fekvő lapos tetejű hütte tetejét mindenki fotózta, a rajta dolgozó háziak náluknál magasabb havat próbáltak lelapátolni róla, emlékezetes látvány volt.
Fél kettő felé visszamentünk a Kleiner-Ötscher alá, gyors kajálás, azután hajrá tovább! A maradék időben már maradtunk itt, egész pályazárásig természetesen és bár már eltűntek az érintetlen részek, de a méretes hó még így is tökéletes szórakozás volt. Nem akarom tovább ragozni az élményt, remélem a képek és a Ricsi kis videója valamennyit megmutat belőle, igazán természetesen ott kellett volna lenni hozzá.
Hamar véget ért a nap, de még így is rendesen megfáradtunk, azt hiszem mindannyian.
Távozásnál még kaptunk egy kis jutalmat a nem túl jó helyen történt parkolásért, a hó eltakarítók szépen körbe kotorták az autót, persze befelé. Azért pár perces deszkás lapátolással kiástuk, majd szép nyugodt készülődés után végül elindultunk lefelé a hegyről. A falu szélén még lánc le, azután már megállás csak itthon.
Szuper hó, az év csúszása nálam, csak a nehéz megközelítés és a nagyobb részt nulla látótávolság miatt 10/9 ennek a napnak.

És végül a kis demó videó a hó mennyiségről...

Senior tábor 2009, Schladming, Ridehouse

Mivel a Ridehouse idén mégsem rendez indiai túrát :(, ezért szerettem volna egy több napos csúszással kárpótolni magam, így kapóra jött az általuk meghirdetett senior tábor. Tavaly már voltam Zazáéknál a tavaszi táborban, az nagyon jól sikerült, reméltem ez sem lesz különb, nem csalódtam. A senior, avagy senhor tábor ötletéről és céljáról itt találhatsz több információt, de röviden csak annyit, hogy ez egy nem a legfiatalabbaknak kitalált snowboard tábor, ami arról szól, hogy a térdeiket (és egyéb tesztrészeiket) már nem tökéletesen hajlítgató deszkások összejönnek pár napra, deszkáznak, esténként együtt sütnek-föznek, iddogálnak, hatalmas kártya és egyéb játék partikat rendeznek, esetleg elmennek fürdőbe, pihenő napot is beiktatva, amúgy öregesen, szóval jól érzik magukat és annyit csapatnak amennyit bírnak. Két turnusban, a csapat egy része egymást váltva, összesen, ha jól számolom úgy 15-en jöttünk össze, nagyon jó kis csapatot alkotva.
Kis szervezkedéssel ugyan az elején, de aztán mégis úgy alakult, hogy én is inkább külön autóval mentem, így nem kellett sietni, rekordot semmi képen nem döntve, szép nyugodtan érkeztem meg estefelé a Ridehouse-Rupertingbe.
Az útvonal (Google Maps)
Minimum két útvonal közül választhatsz, az egyik kicsit gyorsabb, mert végig autópályán visz, a másik picit ugyan kilométerben rövidebb, de több részen falvakon át vezet. Kinek-kinek ízlése szerint, Zazával jót vitáztunk erről :D, én még mindig azt javaslom mindenkinek, ha gyorsabban szeretne haladni, ne adj Isten, még néha túl is lépi a sebességkorlátozást az autópályán, akkor mindenképp az elsőt válassza. Mindenesetre itt a részletes leírás a második verzióról is, érdemes tanulmányozni ezt is, hiszen az útvonalak a vége felé már teljesen egybe esnek, magának a háznak a megközelítéséhez mindenkép nagy segítség. Ha a nagy házban van szállásod, akkor szintén a Rupertinghez megadott linket nyisd meg, ott megtalálod annak is a pontos leírását.
A tavaszi táborban, nagy örömömre, több helyet is megnéztünk, aminek nagyon örültem, mert előtte még sosem jártam a régióban és már régen meg szerettem volna nézni a helyet. Idén "csak" a Planai-on voltunk végig Zaza javaslatára, ahogy mondta "fullos a park itt is", igaza volt. A régióról érdemes tudni, hogy óriási, főleg ha beleszámítod azokat a helyeket is, amelyekre ugyan nem mind tudsz átcsúszni, de a nem épp olcsó bérlet viszont szintén érvényes. Ez a négy hegy, a Hauser Kaibling, a Palanai, a Hochwurzen, a Reiteralm és a Dachstein gleccser is. A több napos bérletekkel itt is jobban jársz természetesen, itt találsz segítséget a bérletárak kikalkulálásához.
Szerencsések voltunk, mielőtt érkeztünk és szinte minden nap, legtöbbször ráadásul esténként esett valamennyi friss hó, ami nagyon kellett a pályáknak, alatta nagyon látszott a korábbi enyhe idő hatása. Az első három napban a legtöbbet a parkban voltunk, tényleg szuper, jól kezelt, a hóviszonyokhoz képest tökéletes parkot raktak össze a helyi shaperek, respect! A parkot az interaktív térkép alapján könnyen megtalálod, csak kapcsold be a "Sport&Fun gombot" és már látszik is a fél-cső rajzocskával jelzett park a Planai csúcsa alatt jobbra. A statikus térképen a 8-as pályán, a J jelű felvonó mellett találod.
Petit, akit nem annyira izgat a park és Csapeket kivéve, akinek műtött térde még nem tökéletes, mindenki keményen csapatta a szereket. A lányok is kitettek magukért, teljes tisztelet! Az első nap még nem nagyon volt látótávolság, esett a hó és sokat voltunk felhőben, de aztán ránk mosolygott a szerencse és a nap, már készülhettek jó kis videók, amelyeken este jókat röhögtünk. Jó visszanézni ezeket, a senhorság alap feltételeit, nyújtott lábas slide, kalimpálós ugrások, többször simán teljesítettük, ezzel nem volt gond :D. A szórakoztatás mellett sokat segít a hibák feltárásában is, videózzon, aki teheti, nagy segítség a fejlődéshez! Végre volt idő több napot egymás után vasakon tölteni, jó lenne még, mert, és ezzel tudom, hogy nem mondok sok újat, csak így lehet fejlődni! Az idei évben végre többször tudtam parkba is menni, kicsit ráállni a szerek használatára, biztos vagyok benne, hogy ezt jövőre is folytatom majd, mert már látszik valami fejlődés is :D. Remélem később Janitól valahogy megkapom a videó anyagot, akkor majd felteszek filmet is a próbálkozásokról. Nekem legjobban Jani frontside boardslide és 270 frontside boardslide-ja a C boxon, Zaza backside boardslide to switch backside boardslide-ja a tört-boxon, valamint Süvi boardslide kombinációi a dupla tört-boxon tetszettek a legjobban, szuper volt velük csúszni, mint náladnál jobbakkal mindig, sokat lehet tanulni, ellesni! Full respect Gyuszi bá'-nak, a tiszta backside boardslideokért, tanítani való (nem hiába no, a kis Sziginek volt honnan lesni és inspirációt, segítséget kapni)!  A harmadik napra, ahogyan az minden statisztika szerint is így szokott történni, elkezdtük már tördelni magunkat, nekem sikerült begyűjtenem egy mellest és egy vállast, ami már biztossá tette, hogy másnap pihenés következik. A csapat is a pihenésre szavazott, de a többség inkább csak a házban lazított. Szerencsére Detty és barátja Patrik, aki erősen kilógott a senior csapatból, hiszen freeski-elő és bizony szemtelenül fiatal ;), viszont igazi életművész és nagyon jó fej, szóval ők is szerettek volna fürdőben lazítani, így nem kellett egyedül mennem. A három órás jegy először úgy tűnt nem is lesz kihasználva, de bizony az utolsó percekben estünk csak ki az ajtón, nagyon jól esett a lazítás. A fürdő szauna része itt is, legnagyobb örömömre, külön bademaister-rel rendelkezik, aki pillanatok alatt, finoman, de határozottan rendre utasít mindenkit, aki nem megfelelően használja a szaunát, értsd nem tartja be például a minimum elvárható, megfelelő törölköző használatot. Természetesen a legtöbben nem botránkoznak meg azon sem, hogy itt bizony Ádám-kosztümben folyik a pihenés. Kivéve, persze pár magyart, akik pedofíliáról, magamutogatásról és hasonló dolgokról szóló okoskodását volt szerencsém végig hallgatni! Szóval még vagy 10-20 év mire ennek a kultúrája is rendben lesz minden fejben nálunk is, hmmm :( Borzasztóan kellett ez a kis pihenő, szuper volt! Másnapra, nagy örömünkre, ígéretes mennyiségű hó esett, a pályára felérve mindenki a freeride-ra szavazott, már indultunk is. Sajnos badar módon, az extra széles állásra és teljesen középre állított deszkát nem kezdtem rögtön átszerelni, így az egyik felvonónál, mikor az összevissza bukdácsolás után végre utolértem a többieket, megbeszéltem velük, hogy én most szerelni fogok, menjenek. A kölcsön kapott és a kezelőtől kért csavarhúzóval sem sikerült sajnos a keményen meghúzott csavarokat meglazítani, óriási káromkodások közepette indultam vissza a Mitterhausalmlift-től, a Planai nagy felvonó tetejénél hagyott zsákhoz, a saját eszközért. Egy órába került átszerelni és megjárni az utat oda-vissza, de legalább elhoztam a zsákot, a későbbiekben nagyon jól esett, hogy ihattam, nem bántam meg.
Visszaérve, felfelé haladva a Mitterhausalmlift baloldali csákányos felvonóján, már láttam, hogy a többiekkel igen csak egyre jár az agyunk, ők is a felvonó bal oldalán levő 11-es pálya mögött lévő, felvonóval nem rendelkező, de épp ezért érintetlen hegyen sétálnak felfelé, egy aránylag hosszúnak tűnő freeride reményében. Próbáltam kilépni, de esélytelen voltam még így is, hogy már javarészt ki volt taposva az út. Legalább negyed óra volt az általuk végül megtett út, kb. feléig jutni. El is határoztam, hogy ebben a körben nem megyek fel végig, a közepe körül is voltak ígéretes szakaszok, majd onnan becsúszok utánuk. A kinézett rész beszállásánál találkoztam Dettyvel, aki már nem követte tovább a fiúkat a magasabb részekre, együtt csúsztunk le erről a részről. A végre jól beállított deszkával igazi jutalomjáték volt, óriási kurjongatások közepette, méreteseket ugrálva csúsztam el az erdős szakaszig, ahonnan vissza lehetett még térni a pályára a felvonóhoz. Dettynek ez volt az első ilyen komolyabb szűzhavazásos élménye, először elakadt párszor, de aztán ráérzett és már jött ő is, ahogy kell. Bár a fiúk előttünk kicsivel értek a felvonóhoz, nem vártak meg minket, ismét nagyra nőtt a távolság, a következő körben sem sikerült utolérni őket. Detty még egy gyaloglást bevállalt, de az utolsó kört már egyedül tettem meg, az időt figyelve nem volt biztos, hogy bele fog férni még egy, így elhatároztam, hogy olyan magasra megyek, amilyenre csak tudok, megpróbálok még több érintetlen részt nyerni. Komolyabb séta volt, de megérte. Ugyan nem mentem olyan magasra, mint amennyire terveztem, mert eléggé megfáradtam a most már csapás nélküli új út kitaposásában és megelőző pár felfelé "sétában", de így is nyertem egy jó kis érintetlen szakaszt, ez volt a nap csúcspontja, rettenetesen élveztem. Ezután inkább elindultunk a többiek után, akik akkor már a parkban csapatták.
Már az előző napokban is éreztem, hogy fáj a torkom, de a nagy séták közbeni leizzadás és a ruha, leginkább a nyakrész ki-be takargatás végképp betett, estére meglehetősen rosszul éreztem magam. Bár kaptam neocitránt, és egy aszpirint is beszedtem, sajnos reggelre sem éreztem magam a csúcson, úgy döntöttem inkább hazaindulok. A nagyházban Szigipapának sikerült eladnia a bérletemet, így végre azt sem buktam el, gyorsan átvittem nekik, és már nyomtam is a gázt hazafelé.
A csapat nagyon jó volt, szerencsére az égiek is kedveztek, szuper pihenés és szórakozás lett ez a pár nap, igaz még egy freeride napot szívesen bevállaltam volna betegség nélkül, de mindent összevetve ez a túra simán 10/7. Jövőre folyt. köv.!

Chopok, Jasna

Ez nem lesz túl hosszú bejegyzés, mint ahogy az élmény sem volt túl maradandó. Amilyen sok élményt okozott korábban Jasna, annyira sok csalódást a szép lassan véget érő idényben. A többi területhez hasonlóan Szlovákia sem részesült túl sok fehér áldásban januárban, lásd a csorba-tavi túránkat, de februárban már azért esett ott is valamennyi, mi viszont minden próbálkozásnál valahogy rossz tempóban érkeztünk és csak a csúnya arcát láthattuk a területnek. Pedig milyen szép élményeink voltak a korábbi években!

Az útvonal (Google Maps)

Az indulás előtti este még volt esély valamennyi új hóra, azért bizakodtunk, de közelítve már nem fűztünk sok reményt a dologhoz. Minden olvadt, óriási sártenger mindenhol.
Most szembesültünk először azzal, amit a szomszédok ebben az idényben keményen megtapasztaltak, a korábbi alkalmakhoz képest szinte egy lélek sincs. Még buszozni sem kellett, nem érkeztünk túl korán, de még így is fel lehetett menni autóval és még parkolót is találtunk az alsó parkolónál, igaz már csak az út mentén. A látogatók többsége lengyel, akiknél valószínűleg akkor volt a sí szünet. Az árak nagyon elszálltak az euró bevezetésével, így nem csodálom a megcsappant látogató létszámot. A szolgáltatások nem változtak, igaz a távolság nem nagy, de az útviszonyok miatt ennyi idő alatt simán eljuthatsz osztrák terepekre, ugyan ennyi vagy még olcsóbb bérletárért, és persze, picit távolabb van kilométerben, de ugyan ilyen távolságra az élményekben, a kiszolgálásban.
Egyetlen egy, legalábbis számomra, új dolgot láttam, végre van mindkét oldalra érvényes bérlet. A jelenlegi árakat itt láthatjátok.
A pálya állapota rettenetes volt, csak a legfelső részeken javított valamennyit az este lehullott hó, a Luková kiszállásánál visoznt gyönyörű látvány fogadott bennünket.
Lefelé indulva sajnos hamar kiderült, ez a vékony réteg csak veszélyesebbé teszi a csúszást, az alatta többször durván jeges részeken. Lefelé haladva egyre jobban olvadt az egész, a Vyhliadka melletti kedvenc részünkön ráadásul újra üzemel az évek óta hanyagolt felvonő, na még ez is; bár sok élmény úgy sem lett volna, a felvonó mellé érve szinte már beleragadtunk a vizes hórétegbe, egy szenvedés volt. Egyetlen egy dolog mentette meg a napunkat, hogy a funpark még használható maradt és így kiélvezkedhettük magunkat Ricsivel. Nem nagyon akarom tovább szídni az egészet, de amíg az első képen látható állapot nem lesz újra a Chopok valamelyik oldalán én biztos, hogy inkább hazai vagy osztrák pályákra megyek, nektek is csak ezt tudom javasolni.

Az új kedvenc, Aflenz-Bürgeralm

A legutolsó klippitzi csúszás nagyon jól sikerült, ráadásul több helyen újabb, igaz már enyhébb havazást írt a snow-forecast, így úgy döntöttünk kihasználjuk a kedvező időjárást és az egy pihenőnap után ismét irány valamelyik, végre havas lejtő. Először Stuhleck-re gondoltunk, de utolsó pillanatban úgy döntöttünk, a hozzá közel eső, még sosem látott Aflenz-Bürgeralm felé vesszük az irányt. Mindkét helyre hasonló időjárást jósoltak, a megelőző napon még 4-5cm havat, az érkezésünk napjára pedig minimális szelet és szép, napos időt. Atival 1/2 6-kor találkoztunk nálunk, nem sokat tötyörésztünk, hatkor már az autópályán robogtunk.
Az útvonal Google maps
A Stuhlecknél leírtakat kövesd egész végig, de ne hajts le az S6-ról, menj tovább, kb. 40km múlva térj le jobbra, a Kapfenberg kijáratnál. Kapfengergig a (B)116-os utat kövesd, Mariazell felé. Mariazell jó támpont, ahol nincs Aflenz kitáblázva, ott a Mariazell felirat segít majd. Kapfenbergben figyeld a (B)20, Mariazell illetve Aflenz táblákat, végig finoman jobbra kell tartani. Ez egy aránylag hosszúnak tűnő szakasz, legalábbis időben biztosan, a hirtelen besűrűsödő városi forgalom, majd a keskeny kanyargós 20-as útszakasz miatt, de csak nyugodtan, innen már nincs messze a pálya. Az Aflenz táblák a cél előtt már mindenhol kint vannak, jó szokás szerint a zöld színű, a sípályát jelölő jelzések is, keresd azokat. Négy parkoló van egymás felett, a kettes és hármas közvetlenül a kassza és egyben a pályákra felvivő lift tövében.
Mi a hármasban parkoltunk, nagy örömünkre látszott, hogy itt aznap nem lesz tömeg. :D A kasszánál sem volt senki és épp a kasszában sem, így vártam pár percet közvetlen a pénztárablak előtt. Épp mikor megérkezett a kasszás néni odaért egy idősebb német úr és egy fiatalabb lány, se szó, se beszéd egyszerűen elém állt és már kérte is a jegyet. Nem hittem el a látványt! Először is, szinte be kellett fúrja magát elém, mert elég közel álltam az ablakhoz, épp nyitottam a szám a jegy kérésére, alig fért oda, de valahogy csak bearaszolt. Másodszor, senki nem volt rajtunk kívül a sorban! No mindegy, ilyen is van. Ráhagytam, nem hiszem, hogy el kell rontani egy ilyen jónak ígérkező napot, rögtön az elején egy kiadós ordítozással. Simán kinevettem fennhangon, persze nem vette a lapot, csak nézett rám üveges tekintettel. Legyen neked. Sajnos ennél nagyobb gond volt, hogy épp nem lehetett fizetni kártyával és nálam összesen húsz-egynéhány euró volt csak kp-ban. Szerencsére Ati hozott eleget, így ki tudott segíteni, köszi Ati.
A térképen és a weben található fotók alapján is látszott, hogy ide érdemes kishátizsákkal felmenni, ugyan van egy keskeny, egészen a parkolóig visszavezető hegyi út lefelé, de az csak azért, hogy ne kelljen felvonóval lejönni, a lényeges részek a hegy felsőrészén vannak. A felvonó, már lentről is jól látszott, igen komolyat emelkedik, majd 800 métert a Bürgeralmig. Felfelé nem győztünk álmélkodni, a táj egyre szebb és szebb lett, ahogy tűntek elő a környező hegyek a gyönyörű, egyre napsütésesebb időben. Emelkedés közben egyre kevesebb lett a felhő, felérve teljesen föléjük kerültünk, biztosítva volt a beígért napos időjárás. A középállomásra érve meglepetésként ért bennünket a liftből kiszállásnál hirtelen jövő, komoly lejtésű kivezető, amit csak az utolsó pillanatban látsz meg. A hátizsák csak félvállra vetve, sima kiszállásra gondoltunk, ennek megfelelően nem is siettünk túlságosan, így sikerült roham kiszállást produkálni és a kapkodásban a hátizsákot beakasztani a felvonó ülésébe, így az tovább akart utazni még egy kört, amikor mi kicsúsztunk. A kezelő résen volt, felvonó stop és zsák kiszabadítás következett. Elég burleszkszerű lehetett, de mindenki megúszta, a zsák is maradt velünk, mehettünk tovább. Felérve lenyűgöző látvány fogadott bennünket. Ahogyan a képekről is látszott, itt végre kiszélesedik a terep, felvonók, pályák mindenfelé. A térkép korábbi tanulmányozásánál már eldőlt, hogy a nap nagy részét a 2, 3 és 4-es jelű pályák körüli részen fogjuk tölteni, így is lett. A 'B' jelű felvonóval gyorsan emelkedtünk egyet, hogy az 5-ös rövid pályán átcsússzunk az 'F' ülőshöz. Itt hagytuk a zsákot egész napra, tökéletes kiinduló pontnak bizonyult a teljes terep felderítéséhez. Ez a felvonó visz fel a legmagasabb pontra, a Schönleiten 1810 méteres csúcsára, ahonnan érdemes körbenézni és fotózni a tájat. Az ülős felvonó alatt közvetlenül, balra látható, a szerintem már csak műemlék, de tökéletes állapotban megőrzött öreg, csákányos felvonó. Most először láttam ilyen öreg szerkezetet, melyen bizony, és ez csak akkor tudatosult bennünk, annak idején fából készült még a csákányos rész! Pár kör erejéig az 'F' és 'G' pályák közötti részt próbáltuk összekarcolni, szigorúan csak pályán kívül! :D Tehettük nyugodtan, ahogy az a parkolóban is látható volt, valóban igen kevesen voltak. Lehet, hogy csak az oszrák sí-szünet előtti utolsó, ráadásul pénteki nap okán, de mindegy is, így még nagyobb élmény volt az egész nap. Szél csak a csúcsok közelében volt, délre az is majdnem teljesen elállt, a napsütés egész végig kitartott, tökéletes időt kaptunk ismét. Egyedül a hó minősége nem volt az álomhoz közeli, előző nap kellett volna jönnünk, de hát két öreg már nem bírja pihenés nélkül! ;) A két éjszakai fagy és szél sajnos éreztette hatását, a pár centi előző esti friss hóval sem volt már a klippitzihez hasonló puha, porhó a legtöbb részen, itt jóval keményebbek voltak az érintetlen részek is. Azért így sem panaszkodhatunk, kicsit több energiával, de itt is érintetlen részeket vehettünk birtokba majd egész nap. Pár kör után átcsúsztunk a csákányos, 'G' felvonóhoz, megnézni a mögötte és mellette húzódó részeket. Rövid időn belül ez lett a kedvenc részünk, teljesen érintetlen, gyönyörű erdős részeket találtunk, csak a kiszáradni nem akarás szakította meg a játékot. Egy óra felé tartottunk egy fél órás szünetet, evés-ivás, majd vissza a 'jáccóra'. Sajnos 2 óra felé már kezdtünk megfáradni, talán a sok csákányozás, talán a kevesebb pihenés miatt. Fél 3-kor úgy döntöttünk, iszunk és pihenünk újra egy kicsit, majd felderítjük az addig hanyagolt 1-essel jelölt, szerteágazó pályarendszert, aztán lassan indulás lefelé. Elsőre nem találtuk meg a jobb részeket és úgy láttuk indulhatunk is. Visszamentünk a zsákért, Ati bevállalta a lefelé hordozást, így én még élvezkedhettem. A második körben aztán sikerült a jobb részt választani, még egészen az '1'-es pálya teteje is, de lejjebb az erdős részen aztán végképp tele volt érintetlen, néha térdig érő puha, paplanos szakaszokkal. Hiába, az erdő kiváló védelem, ez korábban is eszünkbe juthatott volna. Nagyon sajnáltam otthagyni, szívesen mentem volna még pár kört, de Ati teljesen megkészült ;) Mivel tudtam, hogy még vár ránk egy kis 'megpróbáltatás', nem ágáltam, elindultunk lefelé.
Biztos voltam benne, hogy nem lesz rövid a lemenet, de azért ilyen hosszúra én sem számítottam. :D Talán a leghosszabb erdei sí-út, amit eddig láttam. Viszont meg kell hagyni nagyon szép. Gyönyörű kilátás végig, érdekes kis kanyonok a sziklafalba vésve, nagyon hangulatos az egész. Az út egyben szánkópálya is, ezt később a térképen is konstatálhattuk, úgyhogy nem érdemes száguldozni. Bárhol találkozhattok útközben, lécek, deszkák nélküli emberekkel, vagy a nem túl széles úton pihenő, napvégére megfáradt csúszkálókkal, szóval ésszel!
Rendesen megfáradva, picivel 4 után értünk vissza az autóhoz. Kényelmesen öltözhettünk, végre nem volt az a komoly fagy, hogy autóban kelljen öltözni, szép komótosan, még így is 16:35-ös indulást produkáltunk, sima hazajutással.
Ez a hely is nagyon belopta magát a szívembe, amint újra megfelelőek lesznek a hóviszonyok egész biztosan ismét jövünk! Csak a nem teljesen 'álom' hóviszonyok miatt 10/7 ennek a szuper napnak!

Mivel nem sikerült még megtalálnom, hogyan kell videót normálisan pozícionálni, így ide a végére szúrom be a 'G' felvonó tetején készített kis felvételt a fentről elénk tárult látképről, nem túl jó minőség, de a lényeget szerintem jól mutatja, nagyon szép hely ez is!