Atival 1/2 5-kor indultunk tőlünk, pakolás, tankolás, reggeli vásárlás és 5-kor már úton is voltunk. Korábban Ákival már jártunk úgy, hogy Bécsig csak egy sávon lehetett közlekedni a nagy hó miatt, most megúsztuk, Bécs után egy szakaszon komoly hó volt, a belső sávban óvatosan kellett közlekedni, de nem tartott sokáig. Szerencsére még a Bad St. Leonhard előtti komoly emelkedőt is simán vettük lendületből, nem úgy mint néhány kamionos, akiknek már kilométerekkel előtte világított a hólánc jelzés és még külön sávot is lefoglalt a rendőrség a lánc szerelgetésre, mégis nekivágtak lánc nélkül. Vesztükre. Helyben kerékforgatás, majd hólánc szerelés várt rájuk.
Nekünk a következő necces rész a Klippitztrörlre felvezető utolsó szakasz volt, de sikerült lendületből feljutni, ha meg kellett volna állni csak egyszer is, mi is hóláncozhattunk volna. Szerencsésen feljutottunk egy lendületből és 10-kor már váltottuk is meg a bérletet. Ekkor kellett először szembesülni az ígéretekkel szembeni komoly széllel, a pénztáros néni közölte, hogy a túl sok 'hó' miatt nem megy a négyes ülős Barenwaldlift.
Hamar felfogtuk, hogy valószínűleg szelet akart mondani, mert a Hocheggerlift tetejéhez közelítve orkán erejű széllel találkoztuk; ennyit a szél előrejelzésről. A szél elől is menekülve kicsit, már az első körben inkább a fák közötti részeket választottam, Atinak inkább nem is említettem, hogy most nem melegítünk a pályán, irány a lényeg :D. Sajnos ő kis sebességgel indult és beragadt a helyenként térd felett érő hóban, így sétával kezdhette a napot. Egy meredekebb rész előtt bevártam és mondtam neki, hogy menjen ki a pályára, onnan már látszott az iránya. Alattam is volt egy kis erdei út a pályáig, megpróbáltam kicsúszni én is a kezelt részre, hogy ott várjam be, hiszen még nem járt itt, nem akartam, hogy eltévedjen és elszakadjunk. Jó pár perc várakozás után már biztos volt, hogy az egy dombnyi, kb. 100 méteres szakaszon mégis sikerült neki valahogy a rossz irányt választani és bizony a csákányos felvonókhoz tartó pályára keveredett. :D Ahol én vártam, onnan már nem volt esély odajutni, úgyhogy gyorsan mentem egy kört, reméltem a felcsákányozás után már visszacsúszik a lift mellé, ahogy először is beszéltük. Nem volt gond, a felvonóról láttam, hogy épp indul lefelé, fütty, egymás bevárása és már nyomhattuk is tovább. Pár kör alatt a Hocheggerlift alatti jobb részeket már felszántottuk, alig vártuk, hogy enyhüljön a szél és megnyissák a Barenwaldliftet. Addig is megbeszéltük, hogy irány a csákányos rész, amelyet én még nem láttam közvetlen közelről, eddig inkább mindig kihagytam, kellemetlenül hosszúnak tűnt. Az is. Viszont megérte.
A két felvonó közül csak az egyik ment, mellette, a másik alatt, legalább 30cm friss hóval, nagyon sok méter érintetlen, tökéletes lejtésű, lépcsős, szuper sáv. Valami álom jó. Óriás kurjongatások között siklottunk le a felvonó aljáig. :D Még soha nem sikerült ilyen hosszban, ilyen tökéletes hóban csúsznom. Sajnos csak egy menet lett a jóból :( A kezelő bácsi kedvesen leszavazta a további fordulókat, hiába mondtuk neki, hogy ez az egyik legjobb rész azon a szakaszon :D Nem kötözködtünk, jó kisfiú módjára tudomásul vettük, hogy bezárt a játszótér, de minden körnél fájt a szívünk, amikor ott vonszolt el a felvonó emellett a remek kis rész mellett. Azért nem kellett sírnunk, arra a napra maradt még elég a jóból, akár rögtön a felvonó melletti 6-os pálya szélein. Tökéletes lejtésű, teljesen érintetlen, porhavas részek. Leírhatatlan élmény volt. Most először sikerült az új Fix lapomat nagy hóban tesztelni, tökéletesen vizsgázott. Az EST rögzítésnek köszönhetően pillanatok alatt sikerült leghátsó állásba állítani a kötést és bár korábban féltem, hogy ezen a puha, kimondottan park lapon még az sem lesz elég a komolyabb hó tetején maradáshoz, nagy örömömre nem úgy lett. (köszönet Liptay Dávidnak a tippért!) Igazi siklás, minden fáradtság nélkül, mintha vízen csúsztam volna. Fülig ért a szám. :D Mindenkinek javaslom az új, EST kötés rendszerű lapokat, a gyors, igen egyszerű állíthatóság komoly előny. Én kb. 3 perc alatt végeztem, Ati hagyományos rögzítésével min. 10 percet tötyörésztünk, kéz lefagyott, ráadásul nem is sikerült annyira hátraállítani a kötéseit, hogy a sokszor fél méternél is nagyobb hóban erőlködés nélkül tudjon suhanni. Nem bírtuk abbahagyni az élvezkedést, a "Menjünk még egy kört" jegyében egész délutánig ott csúszkáltunk. 
Ati közben sikeresen tesztelte a gerincvédőjét egy fenyőfán, mindketten megúszták minden baj nélkül. :D Még nyomtuk volna, de aztán a szomjúság visszaparancsolt az autóhoz. Kevés kaja, sok ivászat és már emelkedtünk is vissza a Hocheggerlifttel. Legnagyobb örömünkre, mire felértünk elindult a Barenwaldlift is. Így mégsem az előző játszóterünk felé vettük az irányt. A végre üzemelő lift alatt még csak egy nyom volt (a fene, ezt lekéstük ;), így nem hagyhattuk ki a kicsit ugyan meredekebb és buckásabb, de szinte teljesen érintetlen terület meghódítását is. Atinak nem tetszett annyira ez a tördeltebb terület, így inkább a 9-es pálya szélén csúszkált, én még mentem újra a lift alatt, néha óriásiakat bukfencezve, de minden következmény nélkül, ez a lepel mindentől megvédett.
Sajnos hamar közeledett a nap vége, még meg akartam mutatni az erdős részben elrejtett helyi csapat által épített ugratókat, így becsaltam Atit a "jóba". Amira most annyira jó volt, hogy sajnos így kitaposatlanul, már nem nyújtott maradéktalan élvezetet. Többször elakadtunk az ott helyenként fél méternél is mélyebb hóban, a kimászások elvették a maradék erőnket is. Az ugratók sem nyújtottak igazi élvezetet, nem volt elég lendület az óriás hóból elugrani. Nem is maradtunk sokáig, igyekeznünk kellett, hogy elérjük az utolsó felvonót.
Jó kis séta (leginkább kúszás, mászás) várt bennünket az erdős rész eléréséhez. A 11-es, kis erdei pálya szerencsére már ratrakolt volt, egyébként, ha még azon is sétálnunk kellett volna, biztos lemaradunk az utolsó felfelé menetről. Erősen megfáradva ültünk bele a négyülésesbe, a kezelő bácsi jelezte, hogy nincs több kör, de szerintem egyikünk sem nagyon gondolt már egy újabbra. A várható ismételt hóban kúszás esélye miatt, az elején megbeszélt, a már korábbi túráknál emlegetett, pályán kívüli, az adó torony melletti sétával elérhető részen történő befejező csúszást is feladtuk, csak a Hocheggerlift melletti, alatti erdős részen mentünk le utoljára. Jól választottunk, hulla fáradtan értünk mindketten az autóhoz.
Már az első látogatásnál is látszott, hogy ez a hely igazán szuper, nincsenek sokan, főleg hétköznap nem, tele van jó kis freeride lehetőségekkel, egy ilyen tetemes mennyiségű havazás után óriás élményt nyújthat. Így is volt, csak az egészen délutánig kitartó, igen erős szél miatt 10/7 ennek a csúszásnak. Klipptz, Turrach mellett a második legkedvesebb helyem immár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése