2009. november 10., kedd

Pleasure Jam 2009, Daki

http://www.pleasurejam.com/

Szezon nyitó verseny a Dachstein gleccseren. Aki most menne a Dakira keszüljön fel, hogy a verseny miatt az Atomic-park kicker része szerdától le van zárva a versenyre való készülődés miatt!

2009. november 4., szerda

Jó kis (dupla) kezdés Dakin

Már azt hiheted közel vagy, de hol van még a felvonó is...
Eddig csak kétszer voltam fenn a Dachstein gleccseren, mindkétszer idény vége felé és sajnos nagyon rossz látási viszonyok között. Most viszont kárpótoltak az égiek bőven. Az évkezdéshez képes mindenképp nagyon jó hóviszonyokkal és többnyire napos idővel. Most is duplázással látogattam meg a Dakit két héten belül. Az első alkalommal egy éjszakát a Ridehouse-ban töltve, második alkalommal csak reggel indulva és éjszaka már vissza is érkezve. Az első fordulóban Zazáékkal a kisebbik funparkban csapattuk, az évkezdéshez képest türhetően ment a szerek leküzdése, de hát bőven-bőven van hova fejlődni az idén is :) A kisebbik park felülnézetbőlMásodszor Gáborral, alias Szörnyeteg Lajossal támadtuk a lejtőt, még friss havat is kaptunk, így inkább abban játszottunk. Lajosom most kezdte megkóstolni, milyen is szűzhóban, és bár először sok volt a fürdés, a végére már egész jól belejött. Persze most már őt is üdvözölhetjük azok táborában, akik egy szűzhavas élményért sok mindent fel fognak áldozni a jövőben! :) A shaperek tökéletes munkát végeztek ismét, másodszorra már a nagy park is készen volt, szuper állapotban, ez a hely valóban tökéletes a technika csiszolására, ráadásul télen és majd egész nyáron. Ajánlom mindenkinek. Barátkozó kéregetőkTélen ráadásul még szuper freeride lehetőségek is vannak, (de csak kisérővel, ha először mész!) nem nagy terület, de nekem nagyon tetszik, mindenkép érdemes meglátogatni idény kezdetekor és nyáron is. Ráadásul még új barátokra is szert tehetsz az ebéd közben is, mint itt az utolsó képen.
Jó kezdés volt, remélem az egész idény így alakul majd.

2009. október 14., szerda

Új magyar szállás lehetőség Murau közelében!

Mivel Murau elég szívem csücske lett, ezért is szívesen teszek eleget a felkérésnek és felhívom figyelmeteket egy újabb, magyarok által üzemeltetett Murau közeli szállás lehetőségre.
Az oldal magában is megéri, hogy meglátogassátok, tele van hasznos infóval a környék pályáiról is!

Kezdődik az idény? A Ridehouse-ban már jövő héten!

Ausztriában, sőt itthon is leesett az első hó, de valljuk be az idénykezdés még csak híú ábránd. Vagy mégsem? Az Obertauern és Schladming pályái már a nyitáson gondolkodnak.
No nem baj, bárhogy is lesz, már nem kell sokat várni. Addig is ajánlom figyelmetekbe a Ridehouse e szezonra szóló programját. Aki már végképp nem birja kivárni a pályanyitásokat, az benevezhet az októberi gleccser csúszások valamelyikére.

2009. március 26., csütörtök

Tauplitz megveri az Ötschert

Sítérkép
Még el vagyok maradva legalább három beszámolóval és most már a tegnapi tauplitzi túrával is, de addig is, aki teheti most menjen Tauplitzra, tökéletesek a hóviszonyok, és még mindig esett amikor eljöttem!

Előzetesnek (legalul) egy bugyuta, nem túl jó minőségű kis videó a legjobb területről. Talán valamit ez is visszaad arról, milyen kiváló és nagyméretű freeride részek vannak itt.

Folyt. köv.

Na szóval, újra próbálom folytatni, kissé (nagyon) bosszúsan, mert legalább 1/2 óra csépelés ment a devnullba a Blogger bénázása miatt, immáron nem először! @$#%@#$%!^!#^&%
Bíztató kezdet
Még fél tíz előtt sikerült érkeznem és háromnegyed tízkor már a felvonón fotózgattam. A képek többsége a felvonóról és az első órából származik, mert az előrejelzésekkel szemben, odaérve gyönyörű időjárás fogadott, amit persze nem bántam egy percig sem. Természetesen a nem napsütésre való szemüveg és a tartalék polár-felső azért velem utazott a kis-hátizsákban, és bizony nem volt hiábavaló, a hegyekben persze mindig kötelező előrelátás, de erről majd később. Szuper szállások közvetlenül a pályánál A felvonó alatt a jobbra és balra látható képek fogadtak a falu, már pálya melletti házaival. Nem lenne rossz egyszer egy ilyen időszakot kifogni valamelyik ottani kis házban! A korábbi túránál már megtanulva, felérve nem sokat tétováztam, már indultam is a Bergbahn kiszállásától balra lévő központi állomásra. Zsák letesz és már indulás is fel egy bemelegítő körre a Schneiderkogelre menő felvonóval. Igazán, most nem volt szükségem valódi bemelegítésre, mert bizony sajnos a Wurzeralmnál leírtakhoz hasonlóan, itt is több helyen az összekötő szakaszok minimális lejtésűek, főleg ilyen nagy és friss hóban deszkával, szinte esélytelen megállás nélkül átcsúszni őket. (Persze vaxolni sem ártana már így az idény vége felé ;) Szóval mire átértem a középső részre, túl voltam jó pár méter Waddle (duck) Walkon. Micsoda hó és már senki sem lakik ezekben?!
A felvonón persze már próbáltam kinézni a még érintetlen részeket, picit elszomorodva láttam, hogy bizony ezeken a frekventált területeken már nem sok maradt belőlük, hamarosan meg is láttam miért. Két csapatot is kiszúrtam, az egyikben legalább 20-an, de inkább többen együtt haladva, egy vezető kíséretével több gyerek, módszeresen, egy menetben szántotta a még egybefüggő szakaszokat. Aúúú. Méretesebb ilyen rész már csak a 23-b/c jelű Osthang-Krallersee pálya volt és nagy "örömömre" pont azon indultak lefelé természetesen. Hát ezt lekéstem, no, mindegy, gyors lecsúszás után azért még átsiettem arra a részre. Felérve szomorúan láttam, hogy az első alkalommal is zárva lévő, a Lawinenstein tetején megtalálható pályák ismét nem működnek, igaz a múltkor a kevés, most a rengeteg hó miatt. Azért volt remény, a pályamunkások már javában túrták a felvonók alatt a néhol minimum 5 méteres hó falat, na, hátha?! Addig is sikerült 3 kört menni a kinézett nagyobb részen, mielőtt teljesen buckásra nem síelték a lurkók. Közben az első ottani körben, az előttem elinduló két helybéli srác után haladva közelebbről is megnézhettem milyen, ha elindul úgy kb. 20mx10mx30-40cm hóréteg! A srácok is megtorpantak a mindkettőjüket majdnem magával sodró kis lavina lezúdulása után. Érdemes megnézni és érzékelni így biztonságos távolból, hogy milyen iszonyatos ereje lehetne egy komolyabb hóréteg megindulásának, szóval csak vigyázva! Mivel itt már nem sok élvezetes rész maradt és közben az időjárás is elkezdett az előrejelzésben jósolthoz hasonlítani, elindultam vissza a középállomásra. Leérve, rövid datolya, puszedli és tea bevitel után elkezdtem inkább a 15-ös, a Schneiderkogel kiszállásától a Großseelifte felé vezető részeken szántani a még érintetlen részeket. Itt csak vigyázva, mint a Großseelifte neve is mutatja, ez egy méretes tó mellett fekszik, ebben az óriás hóban elsőre nem is biztos, hogy meglátja az ember a tényleg nem apró, megfagyott vízfelületet. Érdemes még figyelni azért is, mert a tó felé néző oldal több helyen komolyan szakadékos, szóval nem árt előbb benézni a területet alulról, csak óvatosan! Úgy egy óráig ezen a részen keresgéltem a jobb részeket, de amint a térképen is látszik és írtam korábban, ha itt át szeretnél jutni a központi részre, akkor friss hóban majdnem biztosan duck walk lesz egyes részeken.
Szokásos felvonósNem volt rossz, de itt is elfogytak az igazán jó részek, elkezdtem megnézni a még nem látott apróbb összekötő felvonókat, majd csak, hogy megnézzem még egyszer, nem lehet e valahogy "okosba" bejutni a Bergbahn felvonó alatti, teljesen érintetlen részre, lementem a Mittelstationig is. Felfelé úgy a háromnegyed úton voltak részek, ahol minden gond nélkül ki lehet ugrani a felvonóból a méretes hóba, épp mielőtt elérné az ember a lejtés nélküli felső szakaszt, már dörzsöltem is a kezem, megvan a délután további részére az elfoglaltság. Még egy kört szerettem volna menni, mielőtt beugrok az ismeretlenbe, hogy megnézzem a Mittelstation előtti keresztút mennyire járható, hogy ne az állomásig kelljen végig visszacsúszni, elkerülendő a kezelőkkel a vitát. Mikor felértem, akkor vettem észre, hogy már majdnem egy óra van, így előbb inkább visszakacsáztam a zsákhoz, most már méretesebb energia és folyadék utánpótlásért. Üldögélés közben elhatároztam, hogy azért még felmegyek újra a Lawinenstein tetejére utoljára, megnézem, hátha elindultak a felső felvonók. Legalább a zsákot is a rávezető felvonónál hagyom, hisz onnan lesz a végső lemenetel. Csak gyors körülnézésre gondoltam, hogy aztán az eltervezett, felvonó alatti kalózkodással töltsem a maradék időt. A térképen jelzett, Bad Mitterndorfba vezető út szinte biztosan nem üzemel mondtam magamban, más nem nagyon lehet ott amiért érdemes felmenni, de ha már másodszor vagyok itt, jó lenne már látni majd az egész területet. Bizony tévedtem! Hála a jó Istennek! Mindig így tévedjek! A csúcson a nem túl jó látási viszonyok között, a hómunkás bácsiknak nem sikerült igazán jó munkát végezni ez alatt a rövid idő alatt, a D jelű liftet is csak sétával lehetett elérni, de nem volt vészes, ha már feljöttem, akkor mindenképp megnézem, mi van a csúcson, hátha még a túl oldalt is láthatom. Felérve sajnos nem volt több a látótávolság olyan 20 méternél, a táblákon látszott, hogy a 26-os pálya és E felvonó páros ugyan lezárt, de bizony a 27 jelű valahol ott van a felhőben és működik az O jelű lift is. Na ez már valami! Rövid gondolkodás után nem a kezelt pályát választottam, hanem még a Gipfellift I.-en láttam, hogy két síelő körülbelül a felvonó közepénél eltűnik lefelé a 23a és a 27-es pályák közötti katlanban, inkább arra szavaztam én is. Ez volt a nap és az idény legjobb választása! Nem fogom tudni rendesen leírni úgy sem, ami ezután jött, az az, amiért szerintem a legtöbben ennyire szeretik a snowboardozást. Képzeljetek el egy hatalmas, széles, csak az alján erdős, de ott sem durván, kiszámíthatóan dombos és a mi a lényeg, nagyon hosszú, szinte teljesen érintetlen területet. Fél kettőtől zárásig maradtam itt, de mindvégig tudtam olyan részeken csúszni, amit még nem bántott más. Csak az alsó, kicsit összébb szűkülő részeken kellett mások nyomait keresztezni, de ott is találhattál saját nyomvonalat. A hó nem volt olyan vastag, mint a múltkor az Ötscheren, de nem is bántam, pont az amennyiség volt, amiben már nem fáj az esés, de a középre állított deszkával is lehet normálisan haladni. Persze ehhez kellett a komolyabb lejtés is, ezeknek a részeknek a nagy részét valószínűleg feketével jelölnék, ha kezelve lennének, de most pont ideálisak voltak. Én csak a Mitterstein felvonó, alulról felfelé nézve, jobb oldalán csúsztam végig, egyrészt mert a másik oldalon nagyrészt elfoglalt a kezelt pálya, és talán emiatt is picit többen voltak rajta, másrészt mert nem volt szükség átmenni, annyi jó lehetőség volt ezen az oldalon is.
Csak két apróság vont le egy keveset a szinte tökéletes élményből. Az első, hogy időnként bizony a majd 2000 méteres csúcs beleült egy-egy felhőbe, amelyekből közben természetesen tovább esett a beígért hó. De ezt kicseleztem, ilyenkor csak addig a magasságig mentem a felvonóval, amíg még volt megfelelő látótávolság. A másik, ami miatt kellett is az előbb említett cselezés, hogy bizony ez a felvonó csákányos és nem rövid. Viszont elég hosszú. És meredek. Azt sem kicsit. Túléled, de néha meg kell pihenned, legalábbis nekem néha meg kellet állnom, felfelé indulás előtt. Később az idő múlásával, aztán bizony a felérkezés után is jól esett 1-2 perc üldögélés. (Tényleg öregszem, vagy mifene!? ;) De természetesen eszembe sem jutott feladni, raktam a csákányt már mind hova, derekamra, külső fenékrészre, már mindenhova csak láb közé nem, mert az már nem esett túl jól, szóval meg lehetett oldani, hisz mindenkép megéri újra és újra felmenni; ami lefelé jött az maga volt a snowboard lényege. Mint írtam természetesen zárásig maradtam, a végén még egy háromnegyed kört is beiktatva, csak, hogy elérjem az utolsó liftet, én voltam az utolsó ember a pályán. Ami persze azzal járt, hogy mire visszaértem a zsákhoz, a központba, a lecsúszáshoz vezető pálya emelkedő részeit összekötő liftek már nem üzemeltek, így séták vártak. De kit érdekelt? :D Nem voltak túl nagyok, ennél többet is bevállaltam volna egy ilyen napért. Nem ragoznám tovább, ez a csúszás került most már nálam az első helyre, és nem csak az idei, korábban említett Ötscher túrát múlta felül, hanem az eddigi összes freeride élményemet. Csak az említett nem tökéletes látótávolság és a csákányozás von le picit az értékelésből, (ami egyébként valószínűleg egyébként inkább előny mint hátrány, hisz ha a térképen tervezett, gyaníthatóan ülős felvonó elkészül, szinte biztos tömeg lesz ezen a részen is mindig) 10-ből 9 és 1/2 volt ez a nap!

2009. március 23., hétfő

Ollie Jam, Murau

Ha már ollie, akkor Ollie Jam. Idén már harmadszor került megrendezésre Murauban ez a nyílt, magyar szervezésű verseny. Eredmények itt.

2009. március 20., péntek

2009. március 16., hétfő

Buttering és ollie

Két alap trükk, most már klasszikusnak számító előadásban.
Mindkettőt többször kértétek már, hogy mutassam meg. Ennél jobban nehezen tudnám :D
Sajnos a filmek direkt beágyazása ide nem jó ötlet, mindkettő kikapcsolhatatlanul, automatikusan elkezdődik, ezért csak a két link.

Buttering és ollie.

2009. február 25., szerda

Az idei szezon csúcsa, Lackenhof am Ötscher

Induláskor otthon
Ahogy lesz egy kis időm, befejezem két korábbi túra leírását és ezt is, de addig is javaslom mindenkinek, hogy most utazzon Alsó-Ausztriába csúszni, az Ötscher és környéke, Hochkar, Hinterstoder, Mariazell rég nem látott, óriási tömegű havat kapott. Útjelző karó
Elöljáróban csak annyit, hogy 11 órára sikerült egyáltalán a pályához jutnunk és a tűzoltók egész nap próbálták kiásni a falut a hóból, több-kevesebb sikerrel.
Sajnos a telefonom ismét elfelejtettem feltölteni, csak pár képet sikerült magam készíteni még a felfele úton, ezek viszont nem adjak vissza az igazi hó méretet, talán majd Ricsiék képei, ha megkapom őket.
Esti program a helyieknek.

Iszonyat jó csúszás volt; még, még, még!!!

Folyt.köv.

Akkor folytatom :D
Hárman vágtunk neki az útnak, Tomi, Ricsi és jómagam. Nagy bizakodással, kb. 5 óra felé indultunk el, "végül is ez csak kb. 400km, 9-re kényelmesen ott leszünk" jelszóval. A megelőző napokban végig figyeltük a hó helyzetet, biztosak voltunk benne, hogy most nagyon jó hóviszonyok közé érkezünk. Bejött, de ezt azért nem gondoltuk volna :D

Az útvonal (Google Maps)
Az Ötschert a Hochkarnal leírt módon közelítheted meg a legkönnyebben. Gamingot elhagyva erősen emelkedni fog az út, majd komolyan el is kezd kanyarogni. Amint felértél az emelkedőn egy hosszabb, kiszélesedő egyenes szakasz következik, itt fogsz látni balra egy fogadót és rögtön mögötte, szintén a baloldalon az Ötscherre vezető elágazást, amelyet jobb oldalon jól látható tábla is jelez. Ez a 71-es út, ezen haladj tovább, az első nagyobb, balos elágazásban is, majd kicsit később szintén balra tarts tovább. E két utóbbi balos fordulót esetleg elvétheted, olyan hóviszonyok között melyet most mi is megcsodálhattunk, úgyhogy figyelj! A táblák ugyan jelzik az irányt, de csak ha éppen láthatóak a hótól. :D Az óriás hóban most igen csak oda kellett figyelni, pedig nem először jártam erre, de még az emlékképekre is nehezebb volt hagyatkozni, a több méteres hó falak teljesen átfestették a képet. Lackenhofba beérve szintén érdemes a felvonónál kialakított parkolók felé behajtani, ez szintén balra lesz, menj egészen a szokásos kék-fehér 'P'-vel jelzett területekig.

Ez így alap esetben nem is lenne túl bonyolult, de az érkezésünk előtt lehullott rengeteg fehér áldás kicsit átrendezte a dolgokat. A 25-ös útról lehajtva, a faluig vezető kb.11 kilométeres, többször emelkedő, majd lefelé tartó úton már csak azon imádkoztunk, hogy lehetőleg az előttünk haladók ne álljanak meg a következő emelkedő előtt, szerettünk volna megspórolni egy hóláncszerelést bemelegítésnek. Útközben felfelé 2
Nem jött össze. Ráadásul mindezt már a céltól pár száz méterre kellett előadnunk és természetesen úgy, hogy a lehető legrosszabb helyen elakadva, összevissza járkáló teherautók, traktorok, buszok közt, az igen csak elkeskenyült csupa hő útkereszteződés tövében. Vicces volt. :D Legalábbis így utólag. Már itt észre kellett vennünk, hogy a sógorok minden eddigi tapasztalatunkkal szemben, most egyáltalán nem állnak a helyzet magaslatán, óriási a fejetlenség. Ez nem csak azért volt meglepő, mert mégis csak Ausztriában lennénk, vagy mi a szösz, hanem mert maga a havazás már napokkal érkezésünk előtt megkezdődött és tartott még ezen a napon is folyamatosan, tehát annyira nem érhette őket váratlanul. Talán a megjósolt és egy nappal később meg is valósult jó időre vártak? Nem akartak addig felesleges munkát végezni? Minden esetre érkezésünkkor traktorok, hókotrók, óriás billencsek és tűzoltók hada dolgozott az út, a parkolók és a háztetők hó mentesítésén.
A fejetlenség leginkább abból volt érezhető, hogy mindenki azt csinált amit akart. Mehettünk ahova tetszett, senki nem irányított igazán sehova. Volt ugyan pár legyezgető ember, de ők is inkább önkéntesek, ilyen esetekre és persze csak ott ténykedtek, ahol amúgy is értelem szerű volt mit kell cselekedni. Ennek persze meg is lett az eredménye, a leghátsó parkolót már majdnem elérve, előttünk két busszal, mögöttünk négy másik autóval megrekedtünk, se előre, se hátra. Ekkor már megfelelően ideges is lettem, par méterre a felvonótól, ekkora hó mindenhol, mi meg itt veszteglünk! Ááááá! Én már a láncszerelést megelőző egyik negyedórás várakozásnál átöltöztem az autóban, jobb híján Ricsiék is neki láttak. Idő közben a buszokról mindenki elment szépen csúszkálni. Már kezdtem és is Ricsi unszolására hajlani a felé, hogy magam is elindulok a pályára, de ez nem lett volna valami bajtársias dolog, és szerencsére közben előkerült egy szervezkedő hölgy is, akinek utasításait követve, a mögöttünk állókkal egyetemben visszatolattunk, majd felhajtottunk a falu hátsó felvonóknál elterülő részére vezető útra, hogy a lent még épp elférő buszok félreparkolása után a tűzoltók és a teherautók ki tudjanak jönni. Ismételt több perces várakozás után még tovább tereltek bennünket felfelé az úton, már látszott, hogy az előző manőver nem azért volt, hogy bejuthassunk a lenti parkolóba, hanem hogy mindannyian elkerüljünk az útról. Ekkor volt elég, Ricsinek mondtam, hogy akkor, nosza, irány felfelé az úton, reméltem, hogy lesz valami kiálló, ahol le tudunk parkolni. A hátsó résznél még sosem voltam autóval, fogalmam sem volt hova vezet az út, de nagyon reméltem, hogy legalább egy pár négyzetméteres terület lesz, ahol ott tudjuk hagyni az autót. Szerencsénk volt. Az első elágazás elég szélesnek tűnt, Ricsi rendesen rátolta az audi orrát a kis kiállóban összegyűlt hókupacokra, így már esélyesnek tűnt, hogy a helyi erők nem fogják elvitetni az autót, simán elfért akár egy teherautó is mellettünk. Nem is szórakoztunk tovább, a fiúk gyorsan befejezték a félbe maradt öltözködést, összeraktuk a hátizsákot - amire normál esetben nincs szükség, hisz könnyedén le lehet csúszni a felvonók aljában lévő parkolókhoz, de most nem volt kedvünk átsétálgatni a falun - és már húztunk, akarom mondani csúsztunk is a felvonókhoz. Szó szerint, mert deszkán egyszerűbb volt lejutni az amúgy aszfaltozott úton. Még pár perc várakozás a 11 órás jegyek értékesítésének megkezdéséig (ez mindig odaver, miééééééért kell?) és már mehettünk is végre fel a középállomásra. Felnőtt jegyár 11-től 27.50+2(csipkártya kaució)EUR. Sítérkép
Kishátizsák ledob és már irány is a Kleiner-Ötscher teteje. Végre, végre, végre! Óriási élvezkedés, már az első körben is! Sajnos a látótávolság csak a pálya felétől nem 0, de így is hatalmas élmény a helyenként fél méternél is mélyebb, teljesen por hó. A második kör már a Grosser-Ötscherre menő felvonó alatt talált bennünket, maradtunk is itt egész addig, amíg csak teljesen össze nem szántottuk. Szakadt egész nap
Az innen levezető piros pálya nem volt nyitva lavina veszély miatt, de nem is mentünk volna arra szerintem, akkora volt a hó, hogy kellett a feketével jelölt pálya mellett húzódó rész meredeksége ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen az elindulásra egy-egy esés után. Ez volt nálam az év csúszásainak eddigi fénypontja, ez igazi szűzhavazás volt! Csak az itt sem épp ideálisnak mondható látási viszonyok zavartak be egy kicsit, de másra nem lehetett panasz. A hó méretéről csak annyit, hogy amikor sikerült bekavarnom egy kisebb lejtésű részre és ott elesnem, a kb. 20-30 méterre lévő, kezelt pályarész elérése röpke 15 perces erőlködéssel sikerült csak! Kétüléses indul a hóbarlangból Vicces látvány volt, hogy a kettes ülős felvonó indulásánál úgy kellett árkot ásni, ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjanak fordulni az ülőkék. Az állomásnál fekvő lapos tetejű hütte tetejét mindenki fotózta, a rajta dolgozó háziak náluknál magasabb havat próbáltak lelapátolni róla, emlékezetes látvány volt. Hó mentesítés
Fél kettő felé visszamentünk a Kleiner-Ötscher alá, gyors kajálás, azután hajrá tovább! A maradék időben már maradtunk itt, egész pályazárásig természetesen és bár már eltűntek az érintetlen részek, de a méretes hó még így is tökéletes szórakozás volt. Nem akarom tovább ragozni az élményt, remélem a képek és a Ricsi kis videója valamennyit megmutat belőle, igazán természetesen ott kellett volna lenni hozzá.
Hamar véget ért a nap, de még így is rendesen megfáradtunk, azt hiszem mindannyian.
Távozásnál még kaptunk egy kis jutalmat a nem túl jó helyen történt parkolásért, a hó eltakarítók szépen körbe kotorták az autót, persze befelé. Azért pár perces deszkás lapátolással kiástuk, majd szép nyugodt készülődés után végül elindultunk lefelé a hegyről. A falu szélén még lánc le, azután már megállás csak itthon.
Szuper hó, az év csúszása nálam, csak a nehéz megközelítés és a nagyobb részt nulla látótávolság miatt 10/9 ennek a napnak.

És végül a kis demó videó a hó mennyiségről...

2009. február 16., hétfő

Senior tábor 2009, Schladming, Ridehouse

Mivel a Ridehouse idén mégsem rendez indiai túrát :(, ezért szerettem volna egy több napos csúszással kárpótolni magam, így kapóra jött az általuk meghirdetett senior tábor. Tavaly már voltam Zazáéknál a tavaszi táborban, az nagyon jól sikerült, reméltem ez sem lesz különb, nem csalódtam. A senior, avagy senhor tábor ötletéről és céljáról itt találhatsz több információt, de röviden csak annyit, hogy ez egy nem a legfiatalabbaknak kitalált snowboard tábor, ami arról szól, hogy a térdeiket (és egyéb tesztrészeiket) már nem tökéletesen hajlítgató deszkások összejönnek pár napra, deszkáznak, esténként együtt sütnek-föznek, iddogálnak, hatalmas kártya és egyéb játék partikat rendeznek, esetleg elmennek fürdőbe, pihenő napot is beiktatva, amúgy öregesen, szóval jól érzik magukat és annyit csapatnak amennyit bírnak. Két turnusban, a csapat egy része egymást váltva, összesen, ha jól számolom úgy 15-en jöttünk össze, nagyon jó kis csapatot alkotva.
Kis szervezkedéssel ugyan az elején, de aztán mégis úgy alakult, hogy én is inkább külön autóval mentem, így nem kellett sietni, rekordot semmi képen nem döntve, szép nyugodtan érkeztem meg estefelé a Ridehouse-Rupertingbe.
Az útvonal (Google Maps)
Minimum két útvonal közül választhatsz, az egyik kicsit gyorsabb, mert végig autópályán visz, a másik picit ugyan kilométerben rövidebb, de több részen falvakon át vezet. Kinek-kinek ízlése szerint, Zazával jót vitáztunk erről :D, én még mindig azt javaslom mindenkinek, ha gyorsabban szeretne haladni, ne adj Isten, még néha túl is lépi a sebességkorlátozást az autópályán, akkor mindenképp az elsőt válassza. Mindenesetre itt a részletes leírás a második verzióról is, érdemes tanulmányozni ezt is, hiszen az útvonalak a vége felé már teljesen egybe esnek, magának a háznak a megközelítéséhez mindenkép nagy segítség. Ha a nagy házban van szállásod, akkor szintén a Rupertinghez megadott linket nyisd meg, ott megtalálod annak is a pontos leírását.Planai skimap
A tavaszi táborban, nagy örömömre, több helyet is megnéztünk, aminek nagyon örültem, mert előtte még sosem jártam a régióban és már régen meg szerettem volna nézni a helyet. Idén "csak" a Planai-on voltunk végig Zaza javaslatára, ahogy mondta "fullos a park itt is", igaza volt. A régióról érdemes tudni, hogy óriási, főleg ha beleszámítod azokat a helyeket is, amelyekre ugyan nem mind tudsz átcsúszni, de a nem épp olcsó bérlet viszont szintén érvényes. Ez a négy hegy, a Hauser Kaibling, a Palanai, a Hochwurzen, a Reiteralm és a Dachstein gleccser is. A több napos bérletekkel itt is jobban jársz természetesen, itt találsz segítséget a bérletárak kikalkulálásához.
A Dachstein a Weitmoos liftekből kilépveSzerencsések voltunk, mielőtt érkeztünk és szinte minden nap, legtöbbször ráadásul esténként esett valamennyi friss hó, ami nagyon kellett a pályáknak, alatta nagyon látszott a korábbi enyhe idő hatása. Az első három napban a legtöbbet a parkban voltunk, tényleg szuper, jól kezelt, a hóviszonyokhoz képest tökéletes parkot raktak össze a helyi shaperek, respect! A parkot az interaktív térkép alapján könnyen megtalálod, csak kapcsold be a "Sport&Fun gombot" és már látszik is a fél-cső rajzocskával jelzett park a Planai csúcsa alatt jobbra. A statikus térképen a 8-as pályán, a J jelű felvonó mellett találod.
Petit, akit nem annyira izgat a park és Csapeket kivéve, akinek műtött térde még nem tökéletes, mindenki keményen csapatta a szereket. A lányok is kitettek magukért, teljes tisztelet! FunparkAz első nap még nem nagyon volt látótávolság, esett a hó és sokat voltunk felhőben, de aztán ránk mosolygott a szerencse és a nap, már készülhettek jó kis videók, amelyeken este jókat röhögtünk. Jó visszanézni ezeket, a senhorság alap feltételeit, nyújtott lábas slide, kalimpálós ugrások, többször simán teljesítettük, ezzel nem volt gond :D. A szórakoztatás mellett sokat segít a hibák feltárásában is, videózzon, aki teheti, nagy segítség a fejlődéshez! Végre volt idő több napot egymás után vasakon tölteni, jó lenne még, mert, és ezzel tudom, hogy nem mondok sok újat, csak így lehet fejlődni! Az idei évben végre többször tudtam parkba is menni, kicsit ráállni a szerek használatára, biztos vagyok benne, hogy ezt jövőre is folytatom majd, mert már látszik valami fejlődés is :D. Remélem később Janitól valahogy megkapom a videó anyagot, akkor majd felteszek filmet is a próbálkozásokról. Nekem legjobban Jani frontside boardslide és 270 frontside boardslide-ja a C boxon, Zaza backside boardslide to switch backside boardslide-ja a tört-boxon, valamint Süvi boardslide kombinációi a dupla tört-boxon tetszettek a legjobban, szuper volt velük csúszni, mint náladnál jobbakkal mindig, sokat lehet tanulni, ellesni! Full respect Gyuszi bá'-nak, a tiszta backside boardslideokért, tanítani való (nem hiába no, a kis Sziginek volt honnan lesni és inspirációt, segítséget kapni)!Machine Peepshow  A harmadik napra, ahogyan az minden statisztika szerint is így szokott történni, elkezdtük már tördelni magunkat, nekem sikerült begyűjtenem egy mellest és egy vállast, ami már biztossá tette, hogy másnap pihenés következik. A csapat is a pihenésre szavazott, de a többség inkább csak a házban lazított. Szerencsére Detty és barátja Patrik, aki erősen kilógott a senior csapatból, hiszen freeski-elő és bizony szemtelenül fiatal ;), viszont igazi életművész és nagyon jó fej, szóval ők is szerettek volna fürdőben lazítani, így nem kellett egyedül mennem. A három órás jegy először úgy tűnt nem is lesz kihasználva, de bizony az utolsó percekben estünk csak ki az ajtón, nagyon jól esett a lazítás. A fürdő szauna része itt is, legnagyobb örömömre, külön bademaister-rel rendelkezik, aki pillanatok alatt, finoman, de határozottan rendre utasít mindenkit, aki nem megfelelően használja a szaunát, értsd nem tartja be például a minimum elvárható, megfelelő törölköző használatot. Természetesen a legtöbben nem botránkoznak meg azon sem, hogy itt bizony Ádám-kosztümben folyik a pihenés. Kivéve, persze pár magyart, akik pedofíliáról, magamutogatásról és hasonló dolgokról szóló okoskodását volt szerencsém végig hallgatni! Szóval még vagy 10-20 év mire ennek a kultúrája is rendben lesz minden fejben nálunk is, hmmm :( Borzasztóan kellett ez a kis pihenő, szuper volt! Másnapra, nagy örömünkre, ígéretes mennyiségű hó esett, a pályára felérve mindenki a freeride-ra szavazott, már indultunk is. Sajnos badar módon, az extra széles állásra és teljesen középre állított deszkát nem kezdtem rögtön átszerelni, így az egyik felvonónál, mikor az összevissza bukdácsolás után végre utolértem a többieket, megbeszéltem velük, hogy én most szerelni fogok, menjenek. A kölcsön kapott és a kezelőtől kért csavarhúzóval sem sikerült sajnos a keményen meghúzott csavarokat meglazítani, óriási káromkodások közepette indultam vissza a Mitterhausalmlift-től, a Planai nagy felvonó tetejénél hagyott zsákhoz, a saját eszközért. Egy órába került átszerelni és megjárni az utat oda-vissza, de legalább elhoztam a zsákot, a későbbiekben nagyon jól esett, hogy ihattam, nem bántam meg. Freeride cél
Visszaérve, felfelé haladva a Mitterhausalmlift baloldali csákányos felvonóján, már láttam, hogy a többiekkel igen csak egyre jár az agyunk, ők is a felvonó bal oldalán levő 11-es pálya mögött lévő, felvonóval nem rendelkező, de épp ezért érintetlen hegyen sétálnak felfelé, egy aránylag hosszúnak tűnő freeride reményében. Próbáltam kilépni, de esélytelen voltam még így is, hogy már javarészt ki volt taposva az út. Legalább negyed óra volt az általuk végül megtett út, kb. feléig jutni. El is határoztam, hogy ebben a körben nem megyek fel végig, a közepe körül is voltak ígéretes szakaszok, majd onnan becsúszok utánuk. A kinézett rész beszállásánál találkoztam Dettyvel, aki már nem követte tovább a fiúkat a magasabb részekre, együtt csúsztunk le erről a részről. A végre jól beállított deszkával igazi jutalomjáték volt, óriási kurjongatások közepette, méreteseket ugrálva csúsztam el az erdős szakaszig, ahonnan vissza lehetett még térni a pályára a felvonóhoz. Dettynek ez volt az első ilyen komolyabb szűzhavazásos élménye, először elakadt párszor, de aztán ráérzett és már jött ő is, ahogy kell. Bár a fiúk előttünk kicsivel értek a felvonóhoz, nem vártak meg minket, ismét nagyra nőtt a távolság, a következő körben sem sikerült utolérni őket. Detty még egy gyaloglást bevállalt, de az utolsó kört már egyedül tettem meg, az időt figyelve nem volt biztos, hogy bele fog férni még egy, így elhatároztam, hogy olyan magasra megyek, amilyenre csak tudok, megpróbálok még több érintetlen részt nyerni. Na ezt már nemKomolyabb séta volt, de megérte. Ugyan nem mentem olyan magasra, mint amennyire terveztem, mert eléggé megfáradtam a most már csapás nélküli új út kitaposásában és megelőző pár felfelé "sétában", de így is nyertem egy jó kis érintetlen szakaszt, ez volt a nap csúcspontja, rettenetesen élveztem. Ezután inkább elindultunk a többiek után, akik akkor már a parkban csapatták.
Már az előző napokban is éreztem, hogy fáj a torkom, de a nagy séták közbeni leizzadás és a ruha, leginkább a nyakrész ki-be takargatás végképp betett, estére meglehetősen rosszul éreztem magam. Bár kaptam neocitránt, és egy aszpirint is beszedtem, sajnos reggelre sem éreztem magam a csúcson, úgy döntöttem inkább hazaindulok. A nagyházban Szigipapának sikerült eladnia a bérletemet, így végre azt sem buktam el, gyorsan átvittem nekik, és már nyomtam is a gázt hazafelé.
A csapat nagyon jó volt, szerencsére az égiek is kedveztek, szuper pihenés és szórakozás lett ez a pár nap, igaz még egy freeride napot szívesen bevállaltam volna betegség nélkül, de mindent összevetve ez a túra simán 10/7. Jövőre folyt. köv.!

2009. február 5., csütörtök

Chopok, Jasna

Ez nem lesz túl hosszú bejegyzés, mint ahogy az élmény sem volt túl maradandó. Amilyen sok élményt okozott korábban Jasna, annyira sok csalódást a szép lassan véget érő idényben. A többi területhez hasonlóan Szlovákia sem részesült túl sok fehér áldásban januárban, lásd a csorba-tavi túránkat, de februárban már azért esett ott is valamennyi, mi viszont minden próbálkozásnál valahogy rossz tempóban érkeztünk és csak a csúnya arcát láthattuk a területnek. Szép JasnaPedig milyen szép élményeink voltak a korábbi években!

Az útvonal (Google Maps)

Az indulás előtti este még volt esély valamennyi új hóra, azért bizakodtunk, de közelítve már nem fűztünk sok reményt a dologhoz. Minden olvadt, óriási sártenger mindenhol. Chopok sí térkép
Most szembesültünk először azzal, amit a szomszédok ebben az idényben keményen megtapasztaltak, a korábbi alkalmakhoz képest szinte egy lélek sincs. Még buszozni sem kellett, nem érkeztünk túl korán, de még így is fel lehetett menni autóval és még parkolót is találtunk az alsó parkolónál, igaz már csak az út mentén. A látogatók többsége lengyel, akiknél valószínűleg akkor volt a sí szünet. Az árak nagyon elszálltak az euró bevezetésével, így nem csodálom a megcsappant látogató létszámot. A szolgáltatások nem változtak, igaz a távolság nem nagy, de az útviszonyok miatt ennyi idő alatt simán eljuthatsz osztrák terepekre, ugyan ennyi vagy még olcsóbb bérletárért, és persze, picit távolabb van kilométerben, de ugyan ilyen távolságra az élményekben, a kiszolgálásban.
Egyetlen egy, legalábbis számomra, új dolgot láttam, végre van mindkét oldalra érvényes bérlet. A jelenlegi árakat itt láthatjátok.
A pálya állapota rettenetes volt, csak a legfelső részeken javított valamennyit az este lehullott hó, a Luková kiszállásánál visoznt gyönyörű látvány fogadott bennünket. Szép Jasna ez is, de másképp
Lefelé indulva sajnos hamar kiderült, ez a vékony réteg csak veszélyesebbé teszi a csúszást, az alatta többször durván jeges részeken. Lefelé haladva egyre jobban olvadt az egész, a Vyhliadka melletti kedvenc részünkön ráadásul újra üzemel az évek óta hanyagolt felvonő, na még ez is; bár sok élmény úgy sem lett volna, a felvonó mellé érve szinte már beleragadtunk a vizes hórétegbe, egy szenvedés volt. Egyetlen egy dolog mentette meg a napunkat, hogy a funpark még használható maradt és így kiélvezkedhettük magunkat Ricsivel. Nem nagyon akarom tovább szídni az egészet, de amíg az első képen látható állapot nem lesz újra a Chopok valamelyik oldalán én biztos, hogy inkább hazai vagy osztrák pályákra megyek, nektek is csak ezt tudom javasolni.

2009. február 2., hétfő

Az új kedvenc, Aflenz-Bürgeralm

A legutolsó klippitzi csúszás nagyon jól sikerült, ráadásul több helyen újabb, igaz már enyhébb havazást írt a snow-forecast, így úgy döntöttünk kihasználjuk a kedvező időjárást és az egy pihenőnap után ismét irány valamelyik, végre havas lejtő. Először Stuhleck-re gondoltunk, de utolsó pillanatban úgy döntöttünk, a hozzá közel eső, még sosem látott Aflenz-Bürgeralm felé vesszük az irányt. Mindkét helyre hasonló időjárást jósoltak, a megelőző napon még 4-5cm havat, az érkezésünk napjára pedig minimális szelet és szép, napos időt. Atival 1/2 6-kor találkoztunk nálunk, nem sokat tötyörésztünk, hatkor már az autópályán robogtunk.
Az útvonal Google maps
A Stuhlecknél leírtakat kövesd egész végig, de ne hajts le az S6-ról, menj tovább, kb. 40km múlva térj le jobbra, a Kapfenberg kijáratnál. Kapfengergig a (B)116-os utat kövesd, Mariazell felé. Mariazell jó támpont, ahol nincs Aflenz kitáblázva, ott a Mariazell felirat segít majd. Kapfenbergben figyeld a (B)20, Mariazell illetve Aflenz táblákat, végig finoman jobbra kell tartani. Ez egy aránylag hosszúnak tűnő szakasz, legalábbis időben biztosan, a hirtelen besűrűsödő városi forgalom, majd a keskeny kanyargós 20-as útszakasz miatt, de csak nyugodtan, innen már nincs messze a pálya. Az Aflenz táblák a cél előtt már mindenhol kint vannak, jó szokás szerint a zöld színű, a sípályát jelölő jelzések is, keresd azokat. Négy parkoló van egymás felett, a kettes és hármas közvetlenül a kassza és egyben a pályákra felvivő lift tövében.
Mi a hármasban parkoltunk, nagy örömünkre látszott, hogy itt aznap nem lesz tömeg. :D A kasszánál sem volt senki és épp a kasszában sem, így vártam pár percet közvetlen a pénztárablak előtt. Épp mikor megérkezett a kasszás néni odaért egy idősebb német úr és egy fiatalabb lány, se szó, se beszéd egyszerűen elém állt és már kérte is a jegyet. Nem hittem el a látványt! Először is, szinte be kellett fúrja magát elém, mert elég közel álltam az ablakhoz, épp nyitottam a szám a jegy kérésére, alig fért oda, de valahogy csak bearaszolt. Másodszor, senki nem volt rajtunk kívül a sorban! No mindegy, ilyen is van. Ráhagytam, nem hiszem, hogy el kell rontani egy ilyen jónak ígérkező napot, rögtön az elején egy kiadós ordítozással. Simán kinevettem fennhangon, persze nem vette a lapot, csak nézett rám üveges tekintettel. Legyen neked. Sajnos ennél nagyobb gond volt, hogy épp nem lehetett fizetni kártyával és nálam összesen húsz-egynéhány euró volt csak kp-ban. Szerencsére Ati hozott eleget, így ki tudott segíteni, köszi Ati. Sítérkép
A térképen és a weben található fotók alapján is látszott, hogy ide érdemes kishátizsákkal felmenni, ugyan van egy keskeny, egészen a parkolóig visszavezető hegyi út lefelé, de az csak azért, hogy ne kelljen felvonóval lejönni, a lényeges részek a hegy felsőrészén vannak. A felvonó A felvonó, már lentről is jól látszott, igen komolyat emelkedik, majd 800 métert a Bürgeralmig. Felfelé nem győztünk álmélkodni, a táj egyre szebb és szebb lett, ahogy tűntek elő a környező hegyek a gyönyörű, egyre napsütésesebb időben. Emelkedés közben egyre kevesebb lett a felhő, felérve teljesen föléjük kerültünk, biztosítva volt a beígért napos időjárás. Útban a BürgeralmraA középállomásra érve meglepetésként ért bennünket a liftből kiszállásnál hirtelen jövő, komoly lejtésű kivezető, amit csak az utolsó pillanatban látsz meg. A hátizsák csak félvállra vetve, sima kiszállásra gondoltunk, ennek megfelelően nem is siettünk túlságosan, így sikerült roham kiszállást produkálni és a kapkodásban a hátizsákot beakasztani a felvonó ülésébe, így az tovább akart utazni még egy kört, amikor mi kicsúsztunk. A kezelő résen volt, felvonó stop és zsák kiszabadítás következett. Elég burleszkszerű lehetett, de mindenki megúszta, a zsák is maradt velünk, mehettünk tovább. Felérve lenyűgöző látvány fogadott bennünket. Ahogyan a képekről is látszott, itt végre kiszélesedik a terep, felvonók, pályák mindenfelé. A térkép korábbi tanulmányozásánál már eldőlt, hogy a nap nagy részét a 2, 3 és 4-es jelű pályák körüli részen fogjuk tölteni, így is lett. A 'B' jelű felvonóval gyorsan emelkedtünk egyet, hogy az 5-ös rövid pályán átcsússzunk az 'F' ülőshöz. Itt hagytuk a zsákot egész napra, tökéletes kiinduló pontnak bizonyult a teljes terep felderítéséhez. Felfelé a SchönleitenreEz a felvonó visz fel a legmagasabb pontra, a Schönleiten 1810 méteres csúcsára, ahonnan érdemes körbenézni és fotózni a tájat. Öreg felvonóAz ülős felvonó alatt közvetlenül, balra látható, a szerintem már csak műemlék, de tökéletes állapotban megőrzött öreg, csákányos felvonó. Most először láttam ilyen öreg szerkezetet, melyen bizony, és ez csak akkor tudatosult bennünk, annak idején fából készült még a csákányos rész! Pár kör erejéig az 'F' és 'G' pályák közötti részt próbáltuk összekarcolni, szigorúan csak pályán kívül! :D Tehettük nyugodtan, ahogy az a parkolóban is látható volt, valóban igen kevesen voltak. Lehet, hogy csak az oszrák sí-szünet előtti utolsó, ráadásul pénteki nap okán, de mindegy is, így még nagyobb élmény volt az egész nap. Szél csak a csúcsok közelében volt, délre az is majdnem teljesen elállt, a napsütés egész végig kitartott, tökéletes időt kaptunk ismét. Egyedül a hó minősége nem volt az álomhoz közeli, előző nap kellett volna jönnünk, de hát két öreg már nem bírja pihenés nélkül! ;) A két éjszakai fagy és szél sajnos éreztette hatását, a pár centi előző esti friss hóval sem volt már a klippitzihez hasonló puha, porhó a legtöbb részen, itt jóval keményebbek voltak az érintetlen részek is. Azért így sem panaszkodhatunk, kicsit több energiával, de itt is érintetlen részeket vehettünk birtokba majd egész nap. Pár kör után átcsúsztunk a csákányos, 'G' felvonóhoz, megnézni a mögötte és mellette húzódó részeket. Rövid időn belül ez lett a kedvenc részünk, Napfateljesen érintetlen, gyönyörű erdős részeket találtunk, csak a kiszáradni nem akarás szakította meg a játékot. Egy óra felé tartottunk egy fél órás szünetet, evés-ivás, majd vissza a 'jáccóra'. Sajnos 2 óra felé már kezdtünk megfáradni, talán a sok csákányozás, talán a kevesebb pihenés miatt. Fél 3-kor úgy döntöttünk, iszunk és pihenünk újra egy kicsit, majd felderítjük az addig hanyagolt 1-essel jelölt, szerteágazó pályarendszert, aztán lassan indulás lefelé. Elsőre nem találtuk meg a jobb részeket és úgy láttuk indulhatunk is. Visszamentünk a zsákért, Ati bevállalta a lefelé hordozást, így én még élvezkedhettem. A második körben aztán sikerült a jobb részt választani, még egészen az '1'-es pálya teteje is, de lejjebb az erdős részen aztán végképp tele volt érintetlen, néha térdig érő puha, paplanos szakaszokkal. Hiába, az erdő kiváló védelem, ez korábban is eszünkbe juthatott volna. Nagyon sajnáltam otthagyni, szívesen mentem volna még pár kört, de Ati teljesen megkészült ;) Mivel tudtam, hogy még vár ránk egy kis 'megpróbáltatás', nem ágáltam, elindultunk lefelé. Lefelé menet
Biztos voltam benne, hogy nem lesz rövid a lemenet, de azért ilyen hosszúra én sem számítottam. :D Talán a leghosszabb erdei sí-út, amit eddig láttam. Viszont meg kell hagyni nagyon szép. Gyönyörű kilátás végig, érdekes kis kanyonok a sziklafalba vésve, nagyon hangulatos az egész. Az út egyben szánkópálya is, ezt később a térképen is konstatálhattuk, úgyhogy nem érdemes száguldozni. Bárhol találkozhattok útközben, lécek, deszkák nélküli emberekkel, vagy a nem túl széles úton pihenő, napvégére megfáradt csúszkálókkal, szóval ésszel!
Rendesen megfáradva, picivel 4 után értünk vissza az autóhoz. Kényelmesen öltözhettünk, végre nem volt az a komoly fagy, hogy autóban kelljen öltözni, szép komótosan, még így is 16:35-ös indulást produkáltunk, sima hazajutással.
Ez a hely is nagyon belopta magát a szívembe, amint újra megfelelőek lesznek a hóviszonyok egész biztosan ismét jövünk! Csak a nem teljesen 'álom' hóviszonyok miatt 10/7 ennek a szuper napnak!

Mivel nem sikerült még megtalálnom, hogyan kell videót normálisan pozícionálni, így ide a végére szúrom be a 'G' felvonó tetején készített kis felvételt a fentről elénk tárult látképről, nem túl jó minőség, de a lényeget szerintem jól mutatja, nagyon szép hely ez is!

2009. január 29., csütörtök

Végre esik (szakad) a hó! Irány Klippitztörl!

Hál' Istennek végre megjött a csapadék, igaz itthon leginkább eső formájában, de tőlünk nyugatra újra ömlik a hó! Majd egy hónap szünet után nem lehetett kihagyni az első alkalmat, már csak azt kellett figyelni a snow-forecast-on, hogy hol nincs rossz idő, vihar az égi áldással párosítva. Végül újra Klippitztörl lett a célpont, az "enyhébbnek" ígért 20-25km/h szél miatt és mert közel van az autópályához. Elég biztosra mehettünk, minden időjárás jelző komoly havat emlegetett, de kicsit féltem is, hogy esetleg az utak is nehezen járhatóak lesznek, ezért is néztünk autópálya közeli helyet. Autópálya
Atival 1/2 5-kor indultunk tőlünk, pakolás, tankolás, reggeli vásárlás és 5-kor már úton is voltunk. Korábban Ákival már jártunk úgy, hogy Bécsig csak egy sávon lehetett közlekedni a nagy hó miatt, most megúsztuk, Bécs után egy szakaszon komoly hó volt, a belső sávban óvatosan kellett közlekedni, de nem tartott sokáig. Szerencsére még a Bad St. Leonhard előtti komoly emelkedőt is simán vettük lendületből, nem úgy mint néhány kamionos, akiknek már kilométerekkel előtte világított a hólánc jelzés és még külön sávot is lefoglalt a rendőrség a lánc szerelgetésre, mégis nekivágtak lánc nélkül. Vesztükre. Helyben kerékforgatás, majd hólánc szerelés várt rájuk. Megállni tilos!
Nekünk a következő necces rész a Klippitztrörlre felvezető utolsó szakasz volt, de sikerült lendületből feljutni, ha meg kellett volna állni csak egyszer is, mi is hóláncozhattunk volna. Szerencsésen feljutottunk egy lendületből és 10-kor már váltottuk is meg a bérletet. Ekkor kellett először szembesülni az ígéretekkel szembeni komoly széllel, a pénztáros néni közölte, hogy a túl sok 'hó' miatt nem megy a négyes ülős Barenwaldlift. A klasszikus
Hamar felfogtuk, hogy valószínűleg szelet akart mondani, mert a Hocheggerlift tetejéhez közelítve orkán erejű széllel találkoztuk; ennyit a szél előrejelzésről. A szél elől is menekülve kicsit, már az első körben inkább a fák közötti részeket választottam, Atinak inkább nem is említettem, hogy most nem melegítünk a pályán, irány a lényeg :D. Sajnos ő kis sebességgel indult és beragadt a helyenként térd felett érő hóban, így sétával kezdhette a napot. Egy meredekebb rész előtt bevártam és mondtam neki, hogy menjen ki a pályára, onnan már látszott az iránya. Alattam is volt egy kis erdei út a pályáig, megpróbáltam kicsúszni én is a kezelt részre, hogy ott várjam be, hiszen még nem járt itt, nem akartam, hogy eltévedjen és elszakadjunk. Jó pár perc várakozás után már biztos volt, hogy az egy dombnyi, kb. 100 méteres szakaszon mégis sikerült neki valahogy a rossz irányt választani és bizony a csákányos felvonókhoz tartó pályára keveredett. :D Ahol én vártam, onnan már nem volt esély odajutni, úgyhogy gyorsan mentem egy kört, reméltem a felcsákányozás után már visszacsúszik a lift mellé, ahogy először is beszéltük. Nem volt gond, a felvonóról láttam, hogy épp indul lefelé, fütty, egymás bevárása és már nyomhattuk is tovább. Pár kör alatt a Hocheggerlift alatti jobb részeket már felszántottuk, alig vártuk, hogy enyhüljön a szél és megnyissák a Barenwaldliftet. Addig is megbeszéltük, hogy irány a csákányos rész, amelyet én még nem láttam közvetlen közelről, eddig inkább mindig kihagytam, kellemetlenül hosszúnak tűnt. Az is. Viszont megérte. Felvonó, álommalA két felvonó közül csak az egyik ment, mellette, a másik alatt, legalább 30cm friss hóval, nagyon sok méter érintetlen, tökéletes lejtésű, lépcsős, szuper sáv. Valami álom jó. Óriás kurjongatások között siklottunk le a felvonó aljáig. :D Még soha nem sikerült ilyen hosszban, ilyen tökéletes hóban csúsznom. Sajnos csak egy menet lett a jóból :( A kezelő bácsi kedvesen leszavazta a további fordulókat, hiába mondtuk neki, hogy ez az egyik legjobb rész azon a szakaszon :D Nem kötözködtünk, jó kisfiú módjára tudomásul vettük, hogy bezárt a játszótér, de minden körnél fájt a szívünk, amikor ott vonszolt el a felvonó emellett a remek kis rész mellett. Azért nem kellett sírnunk, arra a napra maradt még elég a jóból, akár rögtön a felvonó melletti 6-os pálya szélein. Tökéletes lejtésű, teljesen érintetlen, porhavas részek. Leírhatatlan élmény volt. Most először sikerült az új Fix lapomat nagy hóban tesztelni, tökéletesen vizsgázott. Az EST rögzítésnek köszönhetően pillanatok alatt sikerült leghátsó állásba állítani a kötést és bár korábban féltem, hogy ezen a puha, kimondottan park lapon még az sem lesz elég a komolyabb hó tetején maradáshoz, nagy örömömre nem úgy lett. (köszönet Liptay Dávidnak a tippért!) Igazi siklás, minden fáradtság nélkül, mintha vízen csúsztam volna. Fülig ért a szám. :D Mindenkinek javaslom az új, EST kötés rendszerű lapokat, a gyors, igen egyszerű állíthatóság komoly előny. Én kb. 3 perc alatt végeztem, Ati hagyományos rögzítésével min. 10 percet tötyörésztünk, kéz lefagyott, ráadásul nem is sikerült annyira hátraállítani a kötéseit, hogy a sokszor fél méternél is nagyobb hóban erőlködés nélkül tudjon suhanni. Nem bírtuk abbahagyni az élvezkedést, a "Menjünk még egy kört" jegyében egész délutánig ott csúszkáltunk. Protektor teszt
Ati közben sikeresen tesztelte a gerincvédőjét egy fenyőfán, mindketten megúszták minden baj nélkül. :D Még nyomtuk volna, de aztán a szomjúság visszaparancsolt az autóhoz. Kevés kaja, sok ivászat és már emelkedtünk is vissza a Hocheggerlifttel. Legnagyobb örömünkre, mire felértünk elindult a Barenwaldlift is. Így mégsem az előző játszóterünk felé vettük az irányt. A végre üzemelő lift alatt még csak egy nyom volt (a fene, ezt lekéstük ;), így nem hagyhattuk ki a kicsit ugyan meredekebb és buckásabb, de szinte teljesen érintetlen terület meghódítását is. Atinak nem tetszett annyira ez a tördeltebb terület, így inkább a 9-es pálya szélén csúszkált, én még mentem újra a lift alatt, néha óriásiakat bukfencezve, de minden következmény nélkül, ez a lepel mindentől megvédett. Off piste
Sajnos hamar közeledett a nap vége, még meg akartam mutatni az erdős részben elrejtett helyi csapat által épített ugratókat, így becsaltam Atit a "jóba". Amira most annyira jó volt, hogy sajnos így kitaposatlanul, már nem nyújtott maradéktalan élvezetet. Többször elakadtunk az ott helyenként fél méternél is mélyebb hóban, a kimászások elvették a maradék erőnket is. Az ugratók sem nyújtottak igazi élvezetet, nem volt elég lendület az óriás hóból elugrani. Nem is maradtunk sokáig, igyekeznünk kellett, hogy elérjük az utolsó felvonót. A helyiek játszóterén
Jó kis séta (leginkább kúszás, mászás) várt bennünket az erdős rész eléréséhez. A 11-es, kis erdei pálya szerencsére már ratrakolt volt, egyébként, ha még azon is sétálnunk kellett volna, biztos lemaradunk az utolsó felfelé menetről. Erősen megfáradva ültünk bele a négyülésesbe, a kezelő bácsi jelezte, hogy nincs több kör, de szerintem egyikünk sem nagyon gondolt már egy újabbra. A várható ismételt hóban kúszás esélye miatt, az elején megbeszélt, a már korábbi túráknál emlegetett, pályán kívüli, az adó torony melletti sétával elérhető részen történő befejező csúszást is feladtuk, csak a Hocheggerlift melletti, alatti erdős részen mentünk le utoljára. Jól választottunk, hulla fáradtan értünk mindketten az autóhoz.
Hóember, záráskor
Már az első látogatásnál is látszott, hogy ez a hely igazán szuper, nincsenek sokan, főleg hétköznap nem, tele van jó kis freeride lehetőségekkel, egy ilyen tetemes mennyiségű havazás után óriás élményt nyújthat. Így is volt, csak az egészen délutánig kitartó, igen erős szél miatt 10/7 ennek a csúszásnak. Klipptz, Turrach mellett a második legkedvesebb helyem immár.

2009. január 27., kedd

Az egyik legnagyobb kedvenc

Zseniális a srác...

Bad Kleinkirchheim

Gábor régi barátjaival indult egy hétre Bad Kleinkirchheimbe, én egy hétvégére csapódtam hozzájuk és miután az előre tervezett csapatukból nem mindenki jött el, ráadásul Gábor sem maradhatott a tervezett teljes időre, még a szállás-reggeli páros is ingyenes lett, köszi még egyszer fiúk! :D
Mi Gáborral kettesben utaztunk, mert a többiek vidám kis csapapata aznap már előre láthatóan nem lett volna képes a lejtőkön sok mindenre, az útközben várhatóan elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholtól, mi pedig még csúszni akartunk szombaton is. Gábor meghullásodott előző este és én sem voltam topon, így aránylag későn indultunk útnak.
Az útvonal (Google maps)
Az útvonal végig egybeesik a Turrachnál leírtakkal, a Turracherhöche pont útba esik, rajta keresztül vezet a jó kis kacskaringós, komoly emelkedőkkel és lejtőkkel megspékelt, igazi hegyi út. Ha áthajtottál a Turracherhöchén, akkor komoly lejtőre készülj és figyeld az útjelző táblákat, nem lehet eltéveszteni a Turracherhöchétől kb 15km.-re lévő jobb oldali elágazást, a B88-as útra, Bad Kleinkirchheim felé. Innen már csak kb. 6 km és megérkeztél.
Mivel elég későn indultunk, így gyors tárgyalás után úgy döntöttünk első nap nem megyünk egyből a végcélhoz, Gábor úgy sem látta még Turrachot, ezért azt a fél napot ott fogjuk elcsúszkálni. Gyors készülődés és 12:05-kor már ültünk is bele a Kornockbahn felvonóba. Hó továbbra sem volt sehol, de legalább gyönyörű időnk lett ismét, végig verőfényes napsütésben élvezkedhettünk. A pár ott töltött óra alatt sikerült bejárni szinte az összes jobb részt, kiélvezhettük a csodás kilátást a csúcsokról. Gábor negyed négyre megfáradt rendesen, inkább átsétált a tavon, vissza az autóhoz, én úgy döntöttem a visszacsúszást választom, ami jó kis kör, felvonókkal föl, csúszás le többször. Persze elvétettem az egyiket és mivel már nem volt biztos, hogy leérek az összes visszajutáshoz szükséges felvonó aljába, inkább visszamentem a kiinduláshoz és végül én is a tavi sétát választottam. Bad Kleinkirchheim innen már nem nagy távolság, úgyhogy nem nagyon öltözködtünk, csak cipőt vettem a vezetéshez és már indultunk is a szállásra. Már alig vártuk, hogy odaérjünk, és fejest ugorhassunk a medencékbe, ellazulhassunk a szaunákban, hisz mint a helység neve is mutatja fürdő városba igyekeztünk. A szállást megtalálni nem sikerült túl könnyen, de végül legyőztük az akadályt, 6 órakor már a Römerbad fürdőben öltözködtünk, még mindig csak kettesben, a többiek inkább már vacsorázni indultak. Mivel esti jegy csak 7 órától van, így 2 órás jegyet vettünk, ami kicsit borsos szerintem, ha jól emlékszem ~20 EUR/fő. A fürdő nagyon szép és kulturált, számtalan, különböző, római nevű szauna kamrával, de csak egy komolyabb (és csak 32 fokos) medencével rendelkezik. Gyerekeknek és hűtőzésre természetesen azért külön medencék vannak. Ami nagyon tetszett, hogy bár koedukált az egész fürdő, itt senki sincs elfoglalva a másik meztelenségével, mindenki lazítani jön, végre egy szál semmiben lehetett szaunázni, kár, hogy nálunk ez még nincs így :(
A fürdő után farkaséhesen óriás vacsora következett, ahol összefutottunk egy kedves Holland párral, akikkel együtt állapíthattuk meg, hogy a császármorzsa itt is kiváló desszert :D
A szállásra visszaérve végre összejött majdnem a teljes társaság, a fiúk épp javában gyógyították magukat a helyi csapolt sörrel az egész napos vidámság és a délutáni szieszta után. Letettem volna a nagy-esküt, hogy másnap reggel nem lesznek ott a reggelinél, de becsületükre legyen mondva, egész emberi időben felkeltek. Persze az hozzánk képest azért elég későn volt, mikor mi befejeztük a reggelit, ők akkor kezdtek összegyűlni, így hát ismét külön indultunk a pályára, mondván úgyis találkozunk napközben. Ebből nem sok lett, mert náluk a többség síelő volt és inkább a meredekebb, több piros és fekete pályával rendelkező északi oldalt választották, amelynek felvonói amúgy közelebb is voltak a szállásunkhoz, mely a Kaiserburggal szemben lévő hegyoldalban volt, teljes kilátással a Kaiserburgbahnra és a világkupa pályájára. Sítérkép A térképen minden közelinek látszik, de ez a hely azért jóval nagyobb az eddig megszokottaknál, jellemző például, hogy a szállásunktól a legközelebbi felvonó legalább 20 perc séta lett volna. Nem a sétát választottuk, már csak azért sem, mert inkább a déli oldalon lévő pályákat szerettük volna kipróbálni, több kék pályát láttunk rajta, szélesebbnek, jobban csúszhatónak tűnt. Később be is bizonyosodott, jól választottunk. A Sonnwiesenbahn parkolójáig mentünk autóval, amelyet elsőre elvétettünk, mert a térkép kicsit csalóka és első ránézésre úgy tűnik minden az út baloldalán lesz, de nem, az út melyen haladsz nem kanyarodik jobbra, hanem egyenesen átvezet az észak-dél irányú, nem túlságosan kihangsúlyozott völgyön keresztül, így a Sonnwiesenbahn már jobbra esik, majdnem szemben a Maibrunnbahnnal. Szinte az egész napot ezen a részen töltöttük, majd minden részét megnéztük, csak a Brunnach leghátsó része maradt ki. Sajnos dél felé már nem élvezhettük tovább a déli oldal előnyeit, csúnyán beborult, majd kemény szél is kerekedett. Gábor végre ráérzett a nagyobb sebességgel haladás közbeni gyorsabb élváltásokra, kezdte élvezni a dolgot, főleg mikor kiszúrtam egy teljesen érintetlen nagyobb részt és először végre kipróbálhatta milyen is szűzhóban haladni. A terület nem véletlenül volt érintetlen, kb. 5-10 perc sétával járt minden siklás végül, de megérte szerintem. Nem volt komoly mély hó, így azért volt benne sikerélménye, jó is, hogy így alakult, végre vigyorgott rendesen, még fülig behavazódós esések után is :D Egy teázással megszakítva, kb. 1/2 3-ig nyomtuk, majd elindultunk lefelé. Könnyen megtaláltuk a visszautat, rövidebb is volt mint gondoltuk, 3 előtt már az autónál voltunk. Gyors energia utánpótlás és már indultunk is volna vissza, hogy megnézzük az eddig kihagyott északi oldalt, de a rövid üldögélés megtörte Gábor addigi lelkesedését, hiába unszoltam, Ő már inkább az autóban maradt. Mivel én már eldöntöttem, hogy este hazaindulok, szerettem volna minél több részt megnézni. A pici alagúton, az út alatt átsétálva, egy kis tányéros felvonóval percek alatt eljutottam a Maibrunnbahn aljához, majd azzal a Mainbrunn Alm tetejére. Ezek valóban igen hosszú pályák, főleg nap végére, úgyhogy jó pár pihenővel jutottam vissza ismét a Maibrunnbahn aljába. Eredetileg úgy terveztem még átcsúszok megnézni a Kaiserburgot is, időben épp belefért volna, de persze elvétettem az átcsúszást, így aztán mentem még egy kört. Ezúttal már a felvonóból először is kinézett, a meredekebb részeket kikerülő keskeny, kék pályát vettem célba, ott is inkább az erdős részeket, melyek a kis út kacskaringói között voltak. Nem gondoltam volna, hogy a nap végére még kurjongatni fogok :D, szuper, néhol 40-50 cm-es, érintetlen hóban csúszhattam a fák között, persze vigyázni kellett, itt már elég meredek a hegy és kicsit sűrűbben vannak a fák, de így is brutál jó befejezése lett a napnak.
Sajnos nem adatott most sem meg az igazi nagy hó, a 3 hét majdnem teljes hószünet a pályáknak sem tett túl jót, de látszott, hogy azért ez is kiváló hely lehet megfelelő hóviszonyok esetén (de ügye melyik hely nem?)
Kellően megfáradva, felvonó zárás után értem vissza Gáborhoz a parkolóba. Gyors fürdés a szálláson, azzal se kelljen már az éjszakai hazaérkezés után bajlódni, érzékeny búcsú, majd indulás haza. Benzintakarékos, filmnézős tempó hazáig, éjjel egy órai érkezés, hulla fáradtság, de megérte azt kell mondjam, ismét egy remek helyet láttam. Nem túl jó hó viszonyok, de a csapat, a szép idő, a szuper kis flash-ek, a fürdőzés, egybevéve megérdemel egy 10/5-ös értékelést.

2009. január 24., szombat

Hochkar 2.0

Már november végén beszéltük Atiékkal, hogy jó lenne egy hosszú hétvégét megejteni Hochkaron, ezért még Karácsony előtt valamikor lefoglaltuk a szállást a Bentz Familynél, akiket az egyik Anita által szervezett korábbi túra kapcsán ismertünk meg. Első alkalommal a távozáskor bőségesen elláttak bennünket névjegykártyákkal, de anélkül is könnyen megtalálhatóak a neten, mindenkinek teljes szívemből csak ajánlhatom őket, a ház csodálatos, játszószoba, tökéletesen felszerelt szauna, állat simogató, bőséges reggeli, szóval minden ami a nyugodt, kényelmes pihenéshez kell. Állati peepshow
Külön élmény a szobák talajába beépített üveglapok, melyeken kicsik és nagyok örömére mindig beleshetsz a ház aljában kialakított karámok életébe, most is voltak kis bárányok! :D Ursula és Michael nagyon kedvesek, a németen kívül angolul is beszélnek. A megszokottnál jóval korábbi szervezkedés ellenére vagy talán épp azért, kisebb személycserék után ugyan, de végül is az előre lefoglalt 11 főből 10 összejött és ebből 7 el is indult szerda reggel Hochkar irányába, csoda! :D (Hárman csak este jöttek utánunk). A hosszú hétvége most úgy alakult, hogy a vasárnap már nem esett bele, a szombat este már le volt foglalva előttünk, ezért indultunk szerdán, és mivel szerettünk volna a lehető legtöbbet csúszni és a többieket is sikerült rávenni a korai indulásra, már 12-kor a pályánál voltunk. Ebbe még belefért az alsó pénztárnál, a Huba által megrendelt kedvezményes bérletek körüli mizéria tisztázása is, szerencsére a pénztáros néni végül megértette, hogy 7db 4 napos és nem 4db 7 napos bérletet szeretnénk kapni. :D Legnagyobb szomorúságunkra eső fogadott bennünket, nem jó ómen. :( Azért nem ijedtünk meg, így is elcsúszkáltunk zárásig, de csak reménykedni tudtunk, hogy az eső éjszaka átmegy majd hóesésbe és másnapra nem egy teljesen szétázott, majd esetleg lefagyott, amúgy addig sem túl jó minőségű pályát látunk viszont. A leckerplan bahn-ról jobbra nézve, a Vorgipfel és a Hochkar
Mivel a háziak vacsorát helyben nem készítenek, viszont kértük mint szolgáltatás, két lehetőség közül lehetett választani. A vacsorát a Gasthof Zum Hammerben, helyben fogyasztjuk, vagy felhozzák onnan a megbeszélt időpontra. A többség az első megoldást választotta, nem nagy kényelmetlenség, és így még egy kis pálinkázás, sörözés is belefért az estékbe. A közvetlenül az út mellet fekvő vendégházat már elég jól ismertük, tudtuk, hogy a koszttal nem lesz probléma, a háziak ott is igazi vendéglátók (persze Pistiék azért nem bízták a véletlenre a dolgot, minimum egy fél csirkefarm velük jött, igaz mindenki rájárt vacsora előtt! :). A koránkelés és a kis délutáni mozgás hamar elfárasztotta a csapatot, korán ágyba bújtunk. Nem mindenkinek volt teljesen pihentető az éjszaka, Atiék kaptak egy éjjel 1 órás ébresztőt a csapat akkor érkező tagjaitól. Az idő közben szinte folyamatosan szakadó hó megtréfálta a többieket. A Ferienstadl Hammerau ház a Gasthof Zum Hammerrel ellentétben nem a főút mellett fekszik, hanem onnan kb. 600 méterre, egy keskeny kis hegyi úton keresztül közelíthető meg, ami bizony már kicsit komolyabb havazásnál is hóláncot követel. Szerencsére azért gond nélkül megérkezett végül mindenki, a reggelinél már együtt volt a teljes csapat. Az égiek úgy nézett ki mégis csak kedvelnek bennünket, a valószínűleg majd egész éjjel tartó havazás jó pár centis havat ígért a pályára, már alig vártam, hogy felérjünk. Most nem volt baj az újonnan csatlakozottak bérleteivel, egész emberi időben pályán volt a társaság. Szuper nap következett, volt lehetőség kis szűzhavazásra, a park is tökéletes állapotba került, a shaper-ek kiváló munkát végeztek, minden elismerés nekik. Ati, Norbi, Hofi a Leckerplan-on
Szép időben, tökéletes körülmények között csúszhattunk egész nap. Sajnos nem sejtettük, hogy ez a nap lesz az egyetlen ilyen tökéletes a négyből. Másnapra megjött a snow-forecast által megjósolt irdatlan szél. Természetesen ismét felvonó korlátozásokkal és a legnagyobb problémaként, a szél miatt tükörre jegesedő pályákkal. A korábbi meleg idő miatt felázott pálya a havazás előtt kemény jéggé fagyott, az előző napi porhó pedig órák alatt teljesen eltűnt a felszínéről. A többiek mar kora délután feladták, ráadásul szegény Zsuzsi is megsérült a térdén, én azért kitartottam végig, két okból is, reménykedtem, hogy enyhül valamennyit a szél és így már biztos voltam, hogy másnap, a korábban tervezettel ellentétben már fel sem jövök (szalagavatóra kellett hazasietnem). Szerencsém volt, az utolsó egy, másfél óra még élvezhető lett, elindultak a felvonók is, így meg tudtam látogatni pár helyet, ahol tudtam, hogy ilyenkor jó kis hó párna keletkezik, a szél azokra a helyekre gyűjti a havat. A park használhatatlanná vált, minden tükör jeges lett, a két big-air is lezárásra került, nem véletlenül. Péntek estére újra keményen esni kezdett az eső, fent azért szerencsére havazott, Atival meg is néztük, és bizony a nem túl jó állapotú táli gumikkal nem is sikerült teljesem feljutnunk, ez viszont ígéretes volt a következő napra. A leckerplan bahn-ról balra nézve
Reggel még úgy gondoltam azért mégis csak felmegyek pár órára, hátha elég hó esett ismét, de mivel a csapat csak jóval 10 után ért fel, és látszott, ez koránt sem akkora hó, mint 2 nappal előtte,így inkább elköszöntem. Még megpróbáltam eladni Zsuzsiék és az én egész napos bérletemet, de amikor rám akarták hívni a rendőrséget letettem a további próbálkozásról, haza indultam. Nem is tudtam, hogy ez ennyire tiltott dolog, most legalább ezt is megtudtam. Az érdekes, hogy korábban ebből nem volt bajunk sosem, érdekes szabály, no, mindegy.
Három nap alatt az összes időjárás típust sikerült megtapasztalnunk, vegyes érzésekkel tartottam haza, még most is nehéz korrekt értékelést adni, legyen középút, 10/5 ennek a túrának. Sajnálom, hogy Hochkar idén nem tudja a korábbi évek sok, maradéktalan örömet nyújtó arcát mutatni. :(

2009. január 12., hétfő

Csorba tó, Štrbské Pleso

A hóhelyzet még mindig siralmas, így ismét egy új hely megismerése lett a cél.
TérképekA szokásos fellelkesülések után természetesen mindössze négyen maradtunk, Áki, Gábor, Ricsi és én. Az 5 órás indulás reményében fél 5-re próbáltam összehívni a csapatot, kellett is a fél óra ráhagyás, Gábor 4:35-kor még az Erzsébet hídon autózott, Ákit 4:40-kor én keltettem. A fél óra elég lett volna, ötkor azért már úton voltunk, viszont nem számítottunk arra, hogy egész Szendehelyig helyenként csak pár méteres látótávolságot biztosító ködben kell autózni, ez kissé visszavette a tempót.
Az útvonal (Google Maps 1, Google Maps 2)
Több útvonalból választhatsz ide is, mi a Google Maps 2-t választottuk, Besztercebánya felé, ez ugyan 23 kilométerrel hosszabb, de közben van egy autóút és egy autópálya szakasz, amin kis idő spórolható. A térkép eléggé magáért beszél, de két pontot azért megemlítenék. A 25. pontban, Tatranska Štrbánál a balra forduló Štrbské Pleso felé szerintem nincs kitáblázva, viszont felismerhető, mert ez az első nagyobb kereszteződés a faluban, valamint balra benézve a keresztező útra, már láthatsz Štrbské Pleso színes, nagy táblát. A másik érdekes pont maga a pálya megkeresése Štrbské Plesoban. Érdemes kinyomtatni a részletes, nagyított térképet és az alapján keresgélni, mi ennek, a helyismeret és a megfelelő irányjelzők hiányában Gábor segítségére hagyatkoztunk, aki az átöltözést megszakítva, talpig protektorban ment be egy szállóba végül helyi térképet és útbaigazítást kérni (szívesen megnéztem volna a portás arcát, a 2 méteres, talpig csak páncélban ember megjelenésekor :D).
A kezdeti nehézségek és a végső keresgélés ellenére, még így is egész jó időt futottunk, 9:40-kor már bérletet váltottunk. Nagy hibát vétve én váltottam először jegyet. A pénztáros néni itt is nagyon rendes volt, megkérdezte, hogy 10 órától kérem e a bérletet. A többiek hümmőgését, a feléjük továbbított kérdésre válaszként, nemnek vettem és inkább teljes naposat kértem, ami 27EUR volt (bedugós, nem csipes) Ezek után mindannyian 10 órától szóló jegyet vettek, ami csak 17EUR. Minek az embernek ellenség, itt vannak a barátai! Ha már így jártam, akkor gondoltam ki is használom a kis plusz időt, így otthagytam őket és már húztam is felfelé a Sítérképnégyüléses "A" jelű felvonóval. Mindig is imádtam a Magas Tátrát, ebben a helyben sem kellett csalódni, egyszerűen gyönyörű. Ráadásul az idő is az volt, verőfényes napsütés egész nap. Persze hó az itt sem volt, úgyhogy ennyit legalább megérdemeltünk azt hiszem.
Felvonón
A weben lévő és a helyi térképek nincsenek hozzáigazítva az itt láthatóhoz és a nagyon kevés hó miatt nem is tudtuk eldönteni, hogy a NEW jelű rész és a FREERIDE ZONE mennyire igazak, pedig a Furkotská dilona és a jelzett freeride rész megfelelő hóviszonyok esetén valószínűleg kiváló terepek. Aznap viszont maradt a hely fő útvonala, a 2600 méteres 1-es számú pálya, mely még a lenyűgöző látvánnyal sem tudta kompenzálni a több helyen durván jeges felület adta korcsolya pályát. SáncRáadásul a jelzett funpark sajnos csak fánkpark, nincs köze a síterepeken épített freestyle parkokhoz :( Ez a hely inkább a sífutók paradicsoma, igazi sport központ, sífutó pályákkal, síugró sánccal. Sok említésre méltó nem történt ezen a nem iugazán túlbonyolított pályán. Gábor hősiesen küzdött majdnem egész zárásig, több komoly térdest is begyűjtve, de alakul a dolog, egyre ügyesebb. Sajnos Ricsi kamerája végképp megadta magát, szervíz lesz a dologból :( Szép ezZárásként még kaptunk egy utolsó jó emléket, a kasszáknál 15:30 volt kiírva utolsó menetként, de a felvonónál már csak 15:15. Megrökönyödve vettük tudomásul ezt az igen korai zárást, amikor már nem tudtunk visszajutni Ricsivel a fent, a napsütéses hegytetőn, az utolsó 2 körre már inkább borozgató Gáborékhoz. Persze nem maradtak fent azért, rövidesen észlelték ők is, hogy a felvonó kezelő elkezdi felhajtani az üléseket lejtmenetben, így tudták itt mi már nem fogunk feljönni többet. A parkolóban végül összejött a csapat, öltözködés közben még megcsodálhattuk a Soliskót naplementében is.Solisko  Nagyon szép hely, igazi tátrai élmény, de snowboardos szemmel, főleg így hó nélkül sajnos nem igazi úticél. Csak a látvány és a ragyogó időjárás miatt ez a csúszás 10/3.