Végre esik (szakad) a hó! Irány Klippitztörl!

Hál' Istennek végre megjött a csapadék, igaz itthon leginkább eső formájában, de tőlünk nyugatra újra ömlik a hó! Majd egy hónap szünet után nem lehetett kihagyni az első alkalmat, már csak azt kellett figyelni a snow-forecast-on, hogy hol nincs rossz idő, vihar az égi áldással párosítva. Végül újra Klippitztörl lett a célpont, az "enyhébbnek" ígért 20-25km/h szél miatt és mert közel van az autópályához. Elég biztosra mehettünk, minden időjárás jelző komoly havat emlegetett, de kicsit féltem is, hogy esetleg az utak is nehezen járhatóak lesznek, ezért is néztünk autópálya közeli helyet.
Atival 1/2 5-kor indultunk tőlünk, pakolás, tankolás, reggeli vásárlás és 5-kor már úton is voltunk. Korábban Ákival már jártunk úgy, hogy Bécsig csak egy sávon lehetett közlekedni a nagy hó miatt, most megúsztuk, Bécs után egy szakaszon komoly hó volt, a belső sávban óvatosan kellett közlekedni, de nem tartott sokáig. Szerencsére még a Bad St. Leonhard előtti komoly emelkedőt is simán vettük lendületből, nem úgy mint néhány kamionos, akiknek már kilométerekkel előtte világított a hólánc jelzés és még külön sávot is lefoglalt a rendőrség a lánc szerelgetésre, mégis nekivágtak lánc nélkül. Vesztükre. Helyben kerékforgatás, majd hólánc szerelés várt rájuk.
Nekünk a következő necces rész a Klippitztrörlre felvezető utolsó szakasz volt, de sikerült lendületből feljutni, ha meg kellett volna állni csak egyszer is, mi is hóláncozhattunk volna. Szerencsésen feljutottunk egy lendületből és 10-kor már váltottuk is meg a bérletet. Ekkor kellett először szembesülni az ígéretekkel szembeni komoly széllel, a pénztáros néni közölte, hogy a túl sok 'hó' miatt nem megy a négyes ülős Barenwaldlift.
Hamar felfogtuk, hogy valószínűleg szelet akart mondani, mert a Hocheggerlift tetejéhez közelítve orkán erejű széllel találkoztuk; ennyit a szél előrejelzésről. A szél elől is menekülve kicsit, már az első körben inkább a fák közötti részeket választottam, Atinak inkább nem is említettem, hogy most nem melegítünk a pályán, irány a lényeg :D. Sajnos ő kis sebességgel indult és beragadt a helyenként térd felett érő hóban, így sétával kezdhette a napot. Egy meredekebb rész előtt bevártam és mondtam neki, hogy menjen ki a pályára, onnan már látszott az iránya. Alattam is volt egy kis erdei út a pályáig, megpróbáltam kicsúszni én is a kezelt részre, hogy ott várjam be, hiszen még nem járt itt, nem akartam, hogy eltévedjen és elszakadjunk. Jó pár perc várakozás után már biztos volt, hogy az egy dombnyi, kb. 100 méteres szakaszon mégis sikerült neki valahogy a rossz irányt választani és bizony a csákányos felvonókhoz tartó pályára keveredett. :D Ahol én vártam, onnan már nem volt esély odajutni, úgyhogy gyorsan mentem egy kört, reméltem a felcsákányozás után már visszacsúszik a lift mellé, ahogy először is beszéltük. Nem volt gond, a felvonóról láttam, hogy épp indul lefelé, fütty, egymás bevárása és már nyomhattuk is tovább. Pár kör alatt a Hocheggerlift alatti jobb részeket már felszántottuk, alig vártuk, hogy enyhüljön a szél és megnyissák a Barenwaldliftet. Addig is megbeszéltük, hogy irány a csákányos rész, amelyet én még nem láttam közvetlen közelről, eddig inkább mindig kihagytam, kellemetlenül hosszúnak tűnt. Az is. Viszont megérte. A két felvonó közül csak az egyik ment, mellette, a másik alatt, legalább 30cm friss hóval, nagyon sok méter érintetlen, tökéletes lejtésű, lépcsős, szuper sáv. Valami álom jó. Óriás kurjongatások között siklottunk le a felvonó aljáig. :D Még soha nem sikerült ilyen hosszban, ilyen tökéletes hóban csúsznom. Sajnos csak egy menet lett a jóból :( A kezelő bácsi kedvesen leszavazta a további fordulókat, hiába mondtuk neki, hogy ez az egyik legjobb rész azon a szakaszon :D Nem kötözködtünk, jó kisfiú módjára tudomásul vettük, hogy bezárt a játszótér, de minden körnél fájt a szívünk, amikor ott vonszolt el a felvonó emellett a remek kis rész mellett. Azért nem kellett sírnunk, arra a napra maradt még elég a jóból, akár rögtön a felvonó melletti 6-os pálya szélein. Tökéletes lejtésű, teljesen érintetlen, porhavas részek. Leírhatatlan élmény volt. Most először sikerült az új Fix lapomat nagy hóban tesztelni, tökéletesen vizsgázott. Az EST rögzítésnek köszönhetően pillanatok alatt sikerült leghátsó állásba állítani a kötést és bár korábban féltem, hogy ezen a puha, kimondottan park lapon még az sem lesz elég a komolyabb hó tetején maradáshoz, nagy örömömre nem úgy lett. (köszönet Liptay Dávidnak a tippért!) Igazi siklás, minden fáradtság nélkül, mintha vízen csúsztam volna. Fülig ért a szám. :D Mindenkinek javaslom az új, EST kötés rendszerű lapokat, a gyors, igen egyszerű állíthatóság komoly előny. Én kb. 3 perc alatt végeztem, Ati hagyományos rögzítésével min. 10 percet tötyörésztünk, kéz lefagyott, ráadásul nem is sikerült annyira hátraállítani a kötéseit, hogy a sokszor fél méternél is nagyobb hóban erőlködés nélkül tudjon suhanni. Nem bírtuk abbahagyni az élvezkedést, a "Menjünk még egy kört" jegyében egész délutánig ott csúszkáltunk.
Ati közben sikeresen tesztelte a gerincvédőjét egy fenyőfán, mindketten megúszták minden baj nélkül. :D Még nyomtuk volna, de aztán a szomjúság visszaparancsolt az autóhoz. Kevés kaja, sok ivászat és már emelkedtünk is vissza a Hocheggerlifttel. Legnagyobb örömünkre, mire felértünk elindult a Barenwaldlift is. Így mégsem az előző játszóterünk felé vettük az irányt. A végre üzemelő lift alatt még csak egy nyom volt (a fene, ezt lekéstük ;), így nem hagyhattuk ki a kicsit ugyan meredekebb és buckásabb, de szinte teljesen érintetlen terület meghódítását is. Atinak nem tetszett annyira ez a tördeltebb terület, így inkább a 9-es pálya szélén csúszkált, én még mentem újra a lift alatt, néha óriásiakat bukfencezve, de minden következmény nélkül, ez a lepel mindentől megvédett.
Sajnos hamar közeledett a nap vége, még meg akartam mutatni az erdős részben elrejtett helyi csapat által épített ugratókat, így becsaltam Atit a "jóba". Amira most annyira jó volt, hogy sajnos így kitaposatlanul, már nem nyújtott maradéktalan élvezetet. Többször elakadtunk az ott helyenként fél méternél is mélyebb hóban, a kimászások elvették a maradék erőnket is. Az ugratók sem nyújtottak igazi élvezetet, nem volt elég lendület az óriás hóból elugrani. Nem is maradtunk sokáig, igyekeznünk kellett, hogy elérjük az utolsó felvonót.
Jó kis séta (leginkább kúszás, mászás) várt bennünket az erdős rész eléréséhez. A 11-es, kis erdei pálya szerencsére már ratrakolt volt, egyébként, ha még azon is sétálnunk kellett volna, biztos lemaradunk az utolsó felfelé menetről. Erősen megfáradva ültünk bele a négyülésesbe, a kezelő bácsi jelezte, hogy nincs több kör, de szerintem egyikünk sem nagyon gondolt már egy újabbra. A várható ismételt hóban kúszás esélye miatt, az elején megbeszélt, a már korábbi túráknál emlegetett, pályán kívüli, az adó torony melletti sétával elérhető részen történő befejező csúszást is feladtuk, csak a Hocheggerlift melletti, alatti erdős részen mentünk le utoljára. Jól választottunk, hulla fáradtan értünk mindketten az autóhoz.

Már az első látogatásnál is látszott, hogy ez a hely igazán szuper, nincsenek sokan, főleg hétköznap nem, tele van jó kis freeride lehetőségekkel, egy ilyen tetemes mennyiségű havazás után óriás élményt nyújthat. Így is volt, csak az egészen délutánig kitartó, igen erős szél miatt 10/7 ennek a csúszásnak. Klipptz, Turrach mellett a második legkedvesebb helyem immár.

Az egyik legnagyobb kedvenc

Zseniális a srác...

Bad Kleinkirchheim

Gábor régi barátjaival indult egy hétre Bad Kleinkirchheimbe, én egy hétvégére csapódtam hozzájuk és miután az előre tervezett csapatukból nem mindenki jött el, ráadásul Gábor sem maradhatott a tervezett teljes időre, még a szállás-reggeli páros is ingyenes lett, köszi még egyszer fiúk! :D
Mi Gáborral kettesben utaztunk, mert a többiek vidám kis csapapata aznap már előre láthatóan nem lett volna képes a lejtőkön sok mindenre, az útközben várhatóan elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholtól, mi pedig még csúszni akartunk szombaton is. Gábor meghullásodott előző este és én sem voltam topon, így aránylag későn indultunk útnak.
Az útvonal (Google maps)
Az útvonal végig egybeesik a Turrachnál leírtakkal, a Turracherhöche pont útba esik, rajta keresztül vezet a jó kis kacskaringós, komoly emelkedőkkel és lejtőkkel megspékelt, igazi hegyi út. Ha áthajtottál a Turracherhöchén, akkor komoly lejtőre készülj és figyeld az útjelző táblákat, nem lehet eltéveszteni a Turracherhöchétől kb 15km.-re lévő jobb oldali elágazást, a B88-as útra, Bad Kleinkirchheim felé. Innen már csak kb. 6 km és megérkeztél.
Mivel elég későn indultunk, így gyors tárgyalás után úgy döntöttünk első nap nem megyünk egyből a végcélhoz, Gábor úgy sem látta még Turrachot, ezért azt a fél napot ott fogjuk elcsúszkálni. Gyors készülődés és 12:05-kor már ültünk is bele a Kornockbahn felvonóba. Hó továbbra sem volt sehol, de legalább gyönyörű időnk lett ismét, végig verőfényes napsütésben élvezkedhettünk. A pár ott töltött óra alatt sikerült bejárni szinte az összes jobb részt, kiélvezhettük a csodás kilátást a csúcsokról. Gábor negyed négyre megfáradt rendesen, inkább átsétált a tavon, vissza az autóhoz, én úgy döntöttem a visszacsúszást választom, ami jó kis kör, felvonókkal föl, csúszás le többször. Persze elvétettem az egyiket és mivel már nem volt biztos, hogy leérek az összes visszajutáshoz szükséges felvonó aljába, inkább visszamentem a kiinduláshoz és végül én is a tavi sétát választottam. Bad Kleinkirchheim innen már nem nagy távolság, úgyhogy nem nagyon öltözködtünk, csak cipőt vettem a vezetéshez és már indultunk is a szállásra. Már alig vártuk, hogy odaérjünk, és fejest ugorhassunk a medencékbe, ellazulhassunk a szaunákban, hisz mint a helység neve is mutatja fürdő városba igyekeztünk. A szállást megtalálni nem sikerült túl könnyen, de végül legyőztük az akadályt, 6 órakor már a Römerbad fürdőben öltözködtünk, még mindig csak kettesben, a többiek inkább már vacsorázni indultak. Mivel esti jegy csak 7 órától van, így 2 órás jegyet vettünk, ami kicsit borsos szerintem, ha jól emlékszem ~20 EUR/fő. A fürdő nagyon szép és kulturált, számtalan, különböző, római nevű szauna kamrával, de csak egy komolyabb (és csak 32 fokos) medencével rendelkezik. Gyerekeknek és hűtőzésre természetesen azért külön medencék vannak. Ami nagyon tetszett, hogy bár koedukált az egész fürdő, itt senki sincs elfoglalva a másik meztelenségével, mindenki lazítani jön, végre egy szál semmiben lehetett szaunázni, kár, hogy nálunk ez még nincs így :(
A fürdő után farkaséhesen óriás vacsora következett, ahol összefutottunk egy kedves Holland párral, akikkel együtt állapíthattuk meg, hogy a császármorzsa itt is kiváló desszert :D
A szállásra visszaérve végre összejött majdnem a teljes társaság, a fiúk épp javában gyógyították magukat a helyi csapolt sörrel az egész napos vidámság és a délutáni szieszta után. Letettem volna a nagy-esküt, hogy másnap reggel nem lesznek ott a reggelinél, de becsületükre legyen mondva, egész emberi időben felkeltek. Persze az hozzánk képest azért elég későn volt, mikor mi befejeztük a reggelit, ők akkor kezdtek összegyűlni, így hát ismét külön indultunk a pályára, mondván úgyis találkozunk napközben. Ebből nem sok lett, mert náluk a többség síelő volt és inkább a meredekebb, több piros és fekete pályával rendelkező északi oldalt választották, amelynek felvonói amúgy közelebb is voltak a szállásunkhoz, mely a Kaiserburggal szemben lévő hegyoldalban volt, teljes kilátással a Kaiserburgbahnra és a világkupa pályájára. A térképen minden közelinek látszik, de ez a hely azért jóval nagyobb az eddig megszokottaknál, jellemző például, hogy a szállásunktól a legközelebbi felvonó legalább 20 perc séta lett volna. Nem a sétát választottuk, már csak azért sem, mert inkább a déli oldalon lévő pályákat szerettük volna kipróbálni, több kék pályát láttunk rajta, szélesebbnek, jobban csúszhatónak tűnt. Később be is bizonyosodott, jól választottunk. A Sonnwiesenbahn parkolójáig mentünk autóval, amelyet elsőre elvétettünk, mert a térkép kicsit csalóka és első ránézésre úgy tűnik minden az út baloldalán lesz, de nem, az út melyen haladsz nem kanyarodik jobbra, hanem egyenesen átvezet az észak-dél irányú, nem túlságosan kihangsúlyozott völgyön keresztül, így a Sonnwiesenbahn már jobbra esik, majdnem szemben a Maibrunnbahnnal. Szinte az egész napot ezen a részen töltöttük, majd minden részét megnéztük, csak a Brunnach leghátsó része maradt ki. Sajnos dél felé már nem élvezhettük tovább a déli oldal előnyeit, csúnyán beborult, majd kemény szél is kerekedett. Gábor végre ráérzett a nagyobb sebességgel haladás közbeni gyorsabb élváltásokra, kezdte élvezni a dolgot, főleg mikor kiszúrtam egy teljesen érintetlen nagyobb részt és először végre kipróbálhatta milyen is szűzhóban haladni. A terület nem véletlenül volt érintetlen, kb. 5-10 perc sétával járt minden siklás végül, de megérte szerintem. Nem volt komoly mély hó, így azért volt benne sikerélménye, jó is, hogy így alakult, végre vigyorgott rendesen, még fülig behavazódós esések után is :D Egy teázással megszakítva, kb. 1/2 3-ig nyomtuk, majd elindultunk lefelé. Könnyen megtaláltuk a visszautat, rövidebb is volt mint gondoltuk, 3 előtt már az autónál voltunk. Gyors energia utánpótlás és már indultunk is volna vissza, hogy megnézzük az eddig kihagyott északi oldalt, de a rövid üldögélés megtörte Gábor addigi lelkesedését, hiába unszoltam, Ő már inkább az autóban maradt. Mivel én már eldöntöttem, hogy este hazaindulok, szerettem volna minél több részt megnézni. A pici alagúton, az út alatt átsétálva, egy kis tányéros felvonóval percek alatt eljutottam a Maibrunnbahn aljához, majd azzal a Mainbrunn Alm tetejére. Ezek valóban igen hosszú pályák, főleg nap végére, úgyhogy jó pár pihenővel jutottam vissza ismét a Maibrunnbahn aljába. Eredetileg úgy terveztem még átcsúszok megnézni a Kaiserburgot is, időben épp belefért volna, de persze elvétettem az átcsúszást, így aztán mentem még egy kört. Ezúttal már a felvonóból először is kinézett, a meredekebb részeket kikerülő keskeny, kék pályát vettem célba, ott is inkább az erdős részeket, melyek a kis út kacskaringói között voltak. Nem gondoltam volna, hogy a nap végére még kurjongatni fogok :D, szuper, néhol 40-50 cm-es, érintetlen hóban csúszhattam a fák között, persze vigyázni kellett, itt már elég meredek a hegy és kicsit sűrűbben vannak a fák, de így is brutál jó befejezése lett a napnak.
Sajnos nem adatott most sem meg az igazi nagy hó, a 3 hét majdnem teljes hószünet a pályáknak sem tett túl jót, de látszott, hogy azért ez is kiváló hely lehet megfelelő hóviszonyok esetén (de ügye melyik hely nem?)
Kellően megfáradva, felvonó zárás után értem vissza Gáborhoz a parkolóba. Gyors fürdés a szálláson, azzal se kelljen már az éjszakai hazaérkezés után bajlódni, érzékeny búcsú, majd indulás haza. Benzintakarékos, filmnézős tempó hazáig, éjjel egy órai érkezés, hulla fáradtság, de megérte azt kell mondjam, ismét egy remek helyet láttam. Nem túl jó hó viszonyok, de a csapat, a szép idő, a szuper kis flash-ek, a fürdőzés, egybevéve megérdemel egy 10/5-ös értékelést.

Hochkar 2.0

Már november végén beszéltük Atiékkal, hogy jó lenne egy hosszú hétvégét megejteni Hochkaron, ezért még Karácsony előtt valamikor lefoglaltuk a szállást a Bentz Familynél, akiket az egyik Anita által szervezett korábbi túra kapcsán ismertünk meg. Első alkalommal a távozáskor bőségesen elláttak bennünket névjegykártyákkal, de anélkül is könnyen megtalálhatóak a neten, mindenkinek teljes szívemből csak ajánlhatom őket, a ház csodálatos, játszószoba, tökéletesen felszerelt szauna, állat simogató, bőséges reggeli, szóval minden ami a nyugodt, kényelmes pihenéshez kell.
Külön élmény a szobák talajába beépített üveglapok, melyeken kicsik és nagyok örömére mindig beleshetsz a ház aljában kialakított karámok életébe, most is voltak kis bárányok! :D Ursula és Michael nagyon kedvesek, a németen kívül angolul is beszélnek. A megszokottnál jóval korábbi szervezkedés ellenére vagy talán épp azért, kisebb személycserék után ugyan, de végül is az előre lefoglalt 11 főből 10 összejött és ebből 7 el is indult szerda reggel Hochkar irányába, csoda! :D (Hárman csak este jöttek utánunk). A hosszú hétvége most úgy alakult, hogy a vasárnap már nem esett bele, a szombat este már le volt foglalva előttünk, ezért indultunk szerdán, és mivel szerettünk volna a lehető legtöbbet csúszni és a többieket is sikerült rávenni a korai indulásra, már 12-kor a pályánál voltunk. Ebbe még belefért az alsó pénztárnál, a Huba által megrendelt kedvezményes bérletek körüli mizéria tisztázása is, szerencsére a pénztáros néni végül megértette, hogy 7db 4 napos és nem 4db 7 napos bérletet szeretnénk kapni. :D Legnagyobb szomorúságunkra eső fogadott bennünket, nem jó ómen. :( Azért nem ijedtünk meg, így is elcsúszkáltunk zárásig, de csak reménykedni tudtunk, hogy az eső éjszaka átmegy majd hóesésbe és másnapra nem egy teljesen szétázott, majd esetleg lefagyott, amúgy addig sem túl jó minőségű pályát látunk viszont.
Mivel a háziak vacsorát helyben nem készítenek, viszont kértük mint szolgáltatás, két lehetőség közül lehetett választani. A vacsorát a Gasthof Zum Hammerben, helyben fogyasztjuk, vagy felhozzák onnan a megbeszélt időpontra. A többség az első megoldást választotta, nem nagy kényelmetlenség, és így még egy kis pálinkázás, sörözés is belefért az estékbe. A közvetlenül az út mellet fekvő vendégházat már elég jól ismertük, tudtuk, hogy a koszttal nem lesz probléma, a háziak ott is igazi vendéglátók (persze Pistiék azért nem bízták a véletlenre a dolgot, minimum egy fél csirkefarm velük jött, igaz mindenki rájárt vacsora előtt! :). A koránkelés és a kis délutáni mozgás hamar elfárasztotta a csapatot, korán ágyba bújtunk. Nem mindenkinek volt teljesen pihentető az éjszaka, Atiék kaptak egy éjjel 1 órás ébresztőt a csapat akkor érkező tagjaitól. Az idő közben szinte folyamatosan szakadó hó megtréfálta a többieket. A Ferienstadl Hammerau ház a Gasthof Zum Hammerrel ellentétben nem a főút mellett fekszik, hanem onnan kb. 600 méterre, egy keskeny kis hegyi úton keresztül közelíthető meg, ami bizony már kicsit komolyabb havazásnál is hóláncot követel. Szerencsére azért gond nélkül megérkezett végül mindenki, a reggelinél már együtt volt a teljes csapat. Az égiek úgy nézett ki mégis csak kedvelnek bennünket, a valószínűleg majd egész éjjel tartó havazás jó pár centis havat ígért a pályára, már alig vártam, hogy felérjünk. Most nem volt baj az újonnan csatlakozottak bérleteivel, egész emberi időben pályán volt a társaság. Szuper nap következett, volt lehetőség kis szűzhavazásra, a park is tökéletes állapotba került, a shaper-ek kiváló munkát végeztek, minden elismerés nekik.
Szép időben, tökéletes körülmények között csúszhattunk egész nap. Sajnos nem sejtettük, hogy ez a nap lesz az egyetlen ilyen tökéletes a négyből. Másnapra megjött a snow-forecast által megjósolt irdatlan szél. Természetesen ismét felvonó korlátozásokkal és a legnagyobb problémaként, a szél miatt tükörre jegesedő pályákkal. A korábbi meleg idő miatt felázott pálya a havazás előtt kemény jéggé fagyott, az előző napi porhó pedig órák alatt teljesen eltűnt a felszínéről. A többiek mar kora délután feladták, ráadásul szegény Zsuzsi is megsérült a térdén, én azért kitartottam végig, két okból is, reménykedtem, hogy enyhül valamennyit a szél és így már biztos voltam, hogy másnap, a korábban tervezettel ellentétben már fel sem jövök (szalagavatóra kellett hazasietnem). Szerencsém volt, az utolsó egy, másfél óra még élvezhető lett, elindultak a felvonók is, így meg tudtam látogatni pár helyet, ahol tudtam, hogy ilyenkor jó kis hó párna keletkezik, a szél azokra a helyekre gyűjti a havat. A park használhatatlanná vált, minden tükör jeges lett, a két big-air is lezárásra került, nem véletlenül. Péntek estére újra keményen esni kezdett az eső, fent azért szerencsére havazott, Atival meg is néztük, és bizony a nem túl jó állapotú táli gumikkal nem is sikerült teljesem feljutnunk, ez viszont ígéretes volt a következő napra.
Reggel még úgy gondoltam azért mégis csak felmegyek pár órára, hátha elég hó esett ismét, de mivel a csapat csak jóval 10 után ért fel, és látszott, ez koránt sem akkora hó, mint 2 nappal előtte,így inkább elköszöntem. Még megpróbáltam eladni Zsuzsiék és az én egész napos bérletemet, de amikor rám akarták hívni a rendőrséget letettem a további próbálkozásról, haza indultam. Nem is tudtam, hogy ez ennyire tiltott dolog, most legalább ezt is megtudtam. Az érdekes, hogy korábban ebből nem volt bajunk sosem, érdekes szabály, no, mindegy.
Három nap alatt az összes időjárás típust sikerült megtapasztalnunk, vegyes érzésekkel tartottam haza, még most is nehéz korrekt értékelést adni, legyen középút, 10/5 ennek a túrának. Sajnálom, hogy Hochkar idén nem tudja a korábbi évek sok, maradéktalan örömet nyújtó arcát mutatni. :(

Csorba tó, Štrbské Pleso

A hóhelyzet még mindig siralmas, így ismét egy új hely megismerése lett a cél.
A szokásos fellelkesülések után természetesen mindössze négyen maradtunk, Áki, Gábor, Ricsi és én. Az 5 órás indulás reményében fél 5-re próbáltam összehívni a csapatot, kellett is a fél óra ráhagyás, Gábor 4:35-kor még az Erzsébet hídon autózott, Ákit 4:40-kor én keltettem. A fél óra elég lett volna, ötkor azért már úton voltunk, viszont nem számítottunk arra, hogy egész Szendehelyig helyenként csak pár méteres látótávolságot biztosító ködben kell autózni, ez kissé visszavette a tempót.
Az útvonal (Google Maps 1, Google Maps 2)
Több útvonalból választhatsz ide is, mi a Google Maps 2-t választottuk, Besztercebánya felé, ez ugyan 23 kilométerrel hosszabb, de közben van egy autóút és egy autópálya szakasz, amin kis idő spórolható. A térkép eléggé magáért beszél, de két pontot azért megemlítenék. A 25. pontban, Tatranska Štrbánál a balra forduló Štrbské Pleso felé szerintem nincs kitáblázva, viszont felismerhető, mert ez az első nagyobb kereszteződés a faluban, valamint balra benézve a keresztező útra, már láthatsz Štrbské Pleso színes, nagy táblát. A másik érdekes pont maga a pálya megkeresése Štrbské Plesoban. Érdemes kinyomtatni a részletes, nagyított térképet és az alapján keresgélni, mi ennek, a helyismeret és a megfelelő irányjelzők hiányában Gábor segítségére hagyatkoztunk, aki az átöltözést megszakítva, talpig protektorban ment be egy szállóba végül helyi térképet és útbaigazítást kérni (szívesen megnéztem volna a portás arcát, a 2 méteres, talpig csak páncélban ember megjelenésekor :D).
A kezdeti nehézségek és a végső keresgélés ellenére, még így is egész jó időt futottunk, 9:40-kor már bérletet váltottunk. Nagy hibát vétve én váltottam először jegyet. A pénztáros néni itt is nagyon rendes volt, megkérdezte, hogy 10 órától kérem e a bérletet. A többiek hümmőgését, a feléjük továbbított kérdésre válaszként, nemnek vettem és inkább teljes naposat kértem, ami 27EUR volt (bedugós, nem csipes) Ezek után mindannyian 10 órától szóló jegyet vettek, ami csak 17EUR. Minek az embernek ellenség, itt vannak a barátai! Ha már így jártam, akkor gondoltam ki is használom a kis plusz időt, így otthagytam őket és már húztam is felfelé a négyüléses "A" jelű felvonóval. Mindig is imádtam a Magas Tátrát, ebben a helyben sem kellett csalódni, egyszerűen gyönyörű. Ráadásul az idő is az volt, verőfényes napsütés egész nap. Persze hó az itt sem volt, úgyhogy ennyit legalább megérdemeltünk azt hiszem.

A weben lévő és a helyi térképek nincsenek hozzáigazítva az itt láthatóhoz és a nagyon kevés hó miatt nem is tudtuk eldönteni, hogy a NEW jelű rész és a FREERIDE ZONE mennyire igazak, pedig a Furkotská dilona és a jelzett freeride rész megfelelő hóviszonyok esetén valószínűleg kiváló terepek. Aznap viszont maradt a hely fő útvonala, a 2600 méteres 1-es számú pálya, mely még a lenyűgöző látvánnyal sem tudta kompenzálni a több helyen durván jeges felület adta korcsolya pályát. Ráadásul a jelzett funpark sajnos csak fánkpark, nincs köze a síterepeken épített freestyle parkokhoz :( Ez a hely inkább a sífutók paradicsoma, igazi sport központ, sífutó pályákkal, síugró sánccal. Sok említésre méltó nem történt ezen a nem iugazán túlbonyolított pályán. Gábor hősiesen küzdött majdnem egész zárásig, több komoly térdest is begyűjtve, de alakul a dolog, egyre ügyesebb. Sajnos Ricsi kamerája végképp megadta magát, szervíz lesz a dologból :( Zárásként még kaptunk egy utolsó jó emléket, a kasszáknál 15:30 volt kiírva utolsó menetként, de a felvonónál már csak 15:15. Megrökönyödve vettük tudomásul ezt az igen korai zárást, amikor már nem tudtunk visszajutni Ricsivel a fent, a napsütéses hegytetőn, az utolsó 2 körre már inkább borozgató Gáborékhoz. Persze nem maradtak fent azért, rövidesen észlelték ők is, hogy a felvonó kezelő elkezdi felhajtani az üléseket lejtmenetben, így tudták itt mi már nem fogunk feljönni többet. A parkolóban végül összejött a csapat, öltözködés közben még megcsodálhattuk a Soliskót naplementében is.  Nagyon szép hely, igazi tátrai élmény, de snowboardos szemmel, főleg így hó nélkül sajnos nem igazi úticél. Csak a látvány és a ragyogó időjárás miatt ez a csúszás 10/3.

Stash.5

Van ügye az eredeti The Stash
Nekünk ez a legközelebbi.
A fiúk szerint pedig ez az 5. a világon. Nekünk is plz!!!

Csak lazán

Profik laza évad nyitója...

Hazai terepen

Az Újév előtti pár napon végre megérkezett a tartós hideg, így beindulhattak a hazai pályák hóágyújai is. Elsőnek Mátraszentistván nyitott, elismerés a teljes ottani gárdának, minden erejüket megfeszítve még karácsonykor is dolgoztak, hogy mihamarabb nyithasson a pálya. Köszönet. Az útvonal google-maps alaján. Sajnos az idő nem volt elég ahhoz, hogy nagyobb szakaszt is befújjanak és mivel mindenkinek viszketett már a talpa egy jó kis csúszásra, irdatlan embertömeg jelent meg a pályán. A rövid, kicsi kihasználható terület és a tömeg együtt kemény sorban állást eredményezett, de meglehetős türelemmel viselték a megjelentek. Délutánra a lokál-matadorok kiraktak egy hordozható table-top(?)-ot egy fél órára, azon lehetett játszani, majd megunták, hogy más is használja rajtuk kívül és leszerelték :-O Érdekes. Bár mára már egész nagy része meg van nyitva a pályáknak és a fórum szerint nyoma sincs a tömegnek (hétköznap), de ezen tapasztalatok alapján és mivel esti csúszás is csak hétvégén van, én szinte biztosan nem megyek többet a síparkba. Pedig jó kis hely lenne, kár...
A másik, már idén is többször meglátogatott hely a visegrádi Nagyvillám pályája. Ez a kis hely számomra a leghangulatosabb hazai pálya. Nagyon közel van, elhelyezkedése miatt leginkább csak hóágyúzott, de valamiért az országban a legjobb minőségű mesterséges hóval borított, ám ami számomra legfontosabb, amíg a hó kitart, egész héten lehetőséget ad esti csúszásra 21 óráig. Igen. Pici. Viszont tökéletes kezdők oktatására és arra, hogy a hétvégi nagyobb helyek látogatásáig megtartsd a kondidat. Amit hiányolok az egy kis park rész szerekkel (pár ugrató van ugyan, de ezek hely hiányában nem az igaziak), de remélem a közeljövőben ezt is orvosolják majd. Mindenkinek kezdőnek ajánlom a helyet, a kezelők többsége igen segítőkész, figyelnek, kedvesek. Igazi családi pálya, ennek megfelelően sok kicsivel találkozhattok, ügyeljetek rájuk!
Idén ugyan még nem jártunk Kékestetőn, tél elején egy vihar sajnos tönkretette a felvonót, de ma már üzemelnek így jövő héten megnézzük, hisz ez a másik Budapestről még időben elérhető hely, ahol van hétköznap éjszakai csúszás. Kiváncsi vagyok, hogy sikerült a felvonó átalakítás, a honlap szerint már csákányos a felvonó. Tavaly kritikán aluli volt a felvonó alatti szakasz kezelése, kezdőknek esélyük sem volt a feljutásra, az idei képek biztatóak, szélesnek és egyenesnek tűnik, remélem a valóságban is az lesz, jövő szerdán meglátjuk!
Csapadékra nincs sok kilátás, de a hideg még minimum egy hétig marad, így ha marad a hóágyúzás, a pályákon jó minőségű havon lehet elérhető közelségben lábat növeszteni, készülni a hétvégi vagy egyéb többnapos túrákra, úgyhogy hajrá Magyar, a lehetőség adott, tessék kihasználni amíg lehet!

Donovaly

Még adós vagyok pár Donovaly túrával, de mivel idén még ott sem találtunk havat, majd akkor, ha végre az első évek bélihez hasonló élményt okoz. Nem javaslom, hogy most menjetek, igaz a funpark nagyon jó lett a közelgő Big Air verseny miatt, de számítsatok a jeges, kemény érkezőkre és hétvégén komoly tömegre :(

Klippitztörl újratöltve

Első alkalommal is nagyon tetszett, biztos voltam benne, hogy még újra meglátogatom, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar :D Mivel jelentős friss hó a nagy hideg miatt még mindig szinte sehol sem esett a környezetünkben és szerettük volna elkerülni a tülekedést, ezért választottunk távolabbi célt. Az Óév utolsó előtti napján indultunk neki 8-an. Két nappal korábbra jelezték az utolsó havazást, reménykedtünk, hogy legalább a pályák nem lesznek a stuhleckihez hasonló állapotúak. Gyönyörű idő fogadott bennünket és maradt is a szép napos idő egész nap hál' Istennek. A pályák is beváltották a reményeket, csak a felvonók végeinél volt komolyabb jegesedés és a freeride részek is tartogattak még élvezhető szakaszokat. Gábor egy több évvel ezelőtti nem túl sikeres próbálkozás után most először, Robi és Andi teljesen kezdőként érkezett. A szép idő és a jó pályaviszonyok nagy segítség voltak az első lépések, akarom mondani csúszások megtételéhez.
A nap nagy részét Gáborral töltöttem, próbálva rávezetni a helyes tartásra, terhelésre. Egész jó eredménnyel délutánra már sikerült élváltásokkal haladnia még egy-két meredekebb részen is. Így örült, kezdett ráérezni a varázsra :D
Robiék is megtették az első fontos lépéseket, délutánra jól meg is fáradtak és már inkább csak hüttézéssel töltötték az időt :D De nem adják fel és ez a lényeg, fog az menni!

Kettő körül összefutott a kis csapat a Barenwaldlift aljában és megbeszéltük, hogy már csak az autóknál találkozunk. Ricsi, Tomi és én elindultunk a freeride részekre. Még most is voltak teljesen érintetlen szakaszok, jó kis játék lett. Később, egész az utolsó lift indulásáig a korábban említett ugratóknál bohóckodtunk, vicces taknyolások közepette. A lift kapu engem már nem akart beengedi 4 előtt pár perccel, így esett le végre mit is akart a pénztáros néni a "Tages karte" helyett a "6 stunden" bérlettel. Észre sem vettem, hogy a csoportos készülődés bizony 10 óráig tartott :-O Szóval azért nem stimmelt az ár a várthoz képes! Jobb későn, mint soha, de felfogtam :D Mindegy, azért nem sétáltunk ;) Viszont, ha már utolsó kör, akkor természetesen, nem lehet kihagyni a freeride lemenetelt sem. 15 perc séta az adótorony melletti kerítés mentén és aztán csúúúúszzzz. Természetesen megint elvétettem az irányt, de meg kell mondjam én így is élveztem, szegény Ricsiék már nem annyira. Mivel nekik ez volt az idei első csúszás, a sok le-, felcsatolás és a séták, a még mindig méretes hóban, bizony kivették a maradék erejüket is, bocs fiúk ;)
A korábbi hóviszonyokhoz az aznapi nem volt igazán mérhető, de még így is simán 10/5 ennek a napnak! Klippitz rulz!