Még el vagyok maradva legalább három beszámolóval és most már a tegnapi tauplitzi túrával is, de addig is, aki teheti most menjen Tauplitzra, tökéletesek a hóviszonyok, és még mindig esett amikor eljöttem!
Előzetesnek (legalul) egy bugyuta, nem túl jó minőségű kis videó a legjobb területről. Talán valamit ez is visszaad arról, milyen kiváló és nagyméretű freeride részek vannak itt.
Folyt. köv.
Na szóval, újra próbálom folytatni, kissé (nagyon) bosszúsan, mert legalább 1/2 óra csépelés ment a devnullba a Blogger bénázása miatt, immáron nem először! @$#%@#$%!^!#^&%
Még fél tíz előtt sikerült érkeznem és háromnegyed tízkor már a felvonón fotózgattam. A képek többsége a felvonóról és az első órából származik, mert az előrejelzésekkel szemben, odaérve gyönyörű időjárás fogadott, amit persze nem bántam egy percig sem. Természetesen a nem napsütésre való szemüveg és a tartalék polár-felső azért velem utazott a kis-hátizsákban, és bizony nem volt hiábavaló, a hegyekben persze mindig kötelező előrelátás, de erről majd később.
A felvonó alatt a jobbra és balra látható képek fogadtak a falu, már pálya melletti házaival. Nem lenne rossz egyszer egy ilyen időszakot kifogni valamelyik ottani kis házban! A korábbi túránál már megtanulva, felérve nem sokat tétováztam, már indultam is a Bergbahn kiszállásától balra lévő központi állomásra. Zsák letesz és már indulás is fel egy bemelegítő körre a Schneiderkogelre menő felvonóval. Igazán, most nem volt szükségem valódi bemelegítésre, mert bizony sajnos a Wurzeralmnál leírtakhoz hasonlóan, itt is több helyen az összekötő szakaszok minimális lejtésűek, főleg ilyen nagy és friss hóban deszkával, szinte esélytelen megállás nélkül átcsúszni őket. (Persze vaxolni sem ártana már így az idény vége felé ;) Szóval mire átértem a középső részre, túl voltam jó pár méter Waddle (duck) Walkon. 
A felvonón persze már próbáltam kinézni a még érintetlen részeket, picit elszomorodva láttam, hogy bizony ezeken a frekventált területeken már nem sok maradt belőlük, hamarosan meg is láttam miért. Két csapatot is kiszúrtam, az egyikben legalább 20-an, de inkább többen együtt haladva, egy vezető kíséretével több gyerek, módszeresen, egy menetben szántotta a még egybefüggő szakaszokat. Aúúú. Méretesebb ilyen rész már csak a 23-b/c jelű Osthang-Krallersee pálya volt és nagy "örömömre" pont azon indultak lefelé természetesen. Hát ezt lekéstem, no, mindegy, gyors lecsúszás után azért még átsiettem arra a részre. Felérve szomorúan láttam, hogy az első alkalommal is zárva lévő, a Lawinenstein tetején megtalálható pályák ismét nem működnek, igaz a múltkor a kevés, most a rengeteg hó miatt. Azért volt remény, a pályamunkások már javában túrták a felvonók alatt a néhol minimum 5 méteres hó falat, na, hátha?! Addig is sikerült 3 kört menni a kinézett nagyobb részen, mielőtt teljesen buckásra nem síelték a lurkók. Közben az első ottani körben, az előttem elinduló két helybéli srác után haladva közelebbről is megnézhettem milyen, ha elindul úgy kb. 20mx10mx30-40cm hóréteg! A srácok is megtorpantak a mindkettőjüket majdnem magával sodró kis lavina lezúdulása után. Érdemes megnézni és érzékelni így biztonságos távolból, hogy milyen iszonyatos ereje lehetne egy komolyabb hóréteg megindulásának, szóval csak vigyázva! Mivel itt már nem sok élvezetes rész maradt és közben az időjárás is elkezdett az előrejelzésben jósolthoz hasonlítani, elindultam vissza a középállomásra. Leérve, rövid datolya, puszedli és tea bevitel után elkezdtem inkább a 15-ös, a Schneiderkogel kiszállásától a Großseelifte felé vezető részeken szántani a még érintetlen részeket. Itt csak vigyázva, mint a Großseelifte neve is mutatja, ez egy méretes tó mellett fekszik, ebben az óriás hóban elsőre nem is biztos, hogy meglátja az ember a tényleg nem apró, megfagyott vízfelületet. Érdemes még figyelni azért is, mert a tó felé néző oldal több helyen komolyan szakadékos, szóval nem árt előbb benézni a területet alulról, csak óvatosan! Úgy egy óráig ezen a részen keresgéltem a jobb részeket, de amint a térképen is látszik és írtam korábban, ha itt át szeretnél jutni a központi részre, akkor friss hóban majdnem biztosan duck walk lesz egyes részeken.
Nem volt rossz, de itt is elfogytak az igazán jó részek, elkezdtem megnézni a még nem látott apróbb összekötő felvonókat, majd csak, hogy megnézzem még egyszer, nem lehet e valahogy "okosba" bejutni a Bergbahn felvonó alatti, teljesen érintetlen részre, lementem a Mittelstationig is. Felfelé úgy a háromnegyed úton voltak részek, ahol minden gond nélkül ki lehet ugrani a felvonóból a méretes hóba, épp mielőtt elérné az ember a lejtés nélküli felső szakaszt, már dörzsöltem is a kezem, megvan a délután további részére az elfoglaltság. Még egy kört szerettem volna menni, mielőtt beugrok az ismeretlenbe, hogy megnézzem a Mittelstation előtti keresztút mennyire járható, hogy ne az állomásig kelljen végig visszacsúszni, elkerülendő a kezelőkkel a vitát. Mikor felértem, akkor vettem észre, hogy már majdnem egy óra van, így előbb inkább visszakacsáztam a zsákhoz, most már méretesebb energia és folyadék utánpótlásért. Üldögélés közben elhatároztam, hogy azért még felmegyek újra a Lawinenstein tetejére utoljára, megnézem, hátha elindultak a felső felvonók. Legalább a zsákot is a rávezető felvonónál hagyom, hisz onnan lesz a végső lemenetel. Csak gyors körülnézésre gondoltam, hogy aztán az eltervezett, felvonó alatti kalózkodással töltsem a maradék időt. A térképen jelzett, Bad Mitterndorfba vezető út szinte biztosan nem üzemel mondtam magamban, más nem nagyon lehet ott amiért érdemes felmenni, de ha már másodszor vagyok itt, jó lenne már látni majd az egész területet. Bizony tévedtem! Hála a jó Istennek! Mindig így tévedjek! A csúcson a nem túl jó látási viszonyok között, a hómunkás bácsiknak nem sikerült igazán jó munkát végezni ez alatt a rövid idő alatt, a D jelű liftet is csak sétával lehetett elérni, de nem volt vészes, ha már feljöttem, akkor mindenképp megnézem, mi van a csúcson, hátha még a túl oldalt is láthatom. Felérve sajnos nem volt több a látótávolság olyan 20 méternél, a táblákon látszott, hogy a 26-os pálya és E felvonó páros ugyan lezárt, de bizony a 27 jelű valahol ott van a felhőben és működik az O jelű lift is. Na ez már valami! Rövid gondolkodás után nem a kezelt pályát választottam, hanem még a Gipfellift I.-en láttam, hogy két síelő körülbelül a felvonó közepénél eltűnik lefelé a 23a és a 27-es pályák közötti katlanban, inkább arra szavaztam én is. Ez volt a nap és az idény legjobb választása! Nem fogom tudni rendesen leírni úgy sem, ami ezután jött, az az, amiért szerintem a legtöbben ennyire szeretik a snowboardozást. Képzeljetek el egy hatalmas, széles, csak az alján erdős, de ott sem durván, kiszámíthatóan dombos és a mi a lényeg, nagyon hosszú, szinte teljesen érintetlen területet. Fél kettőtől zárásig maradtam itt, de mindvégig tudtam olyan részeken csúszni, amit még nem bántott más. Csak az alsó, kicsit összébb szűkülő részeken kellett mások nyomait keresztezni, de ott is találhattál saját nyomvonalat. A hó nem volt olyan vastag, mint a múltkor az Ötscheren, de nem is bántam, pont az amennyiség volt, amiben már nem fáj az esés, de a középre állított deszkával is lehet normálisan haladni. Persze ehhez kellett a komolyabb lejtés is, ezeknek a részeknek a nagy részét valószínűleg feketével jelölnék, ha kezelve lennének, de most pont ideálisak voltak. Én csak a Mitterstein felvonó, alulról felfelé nézve, jobb oldalán csúsztam végig, egyrészt mert a másik oldalon nagyrészt elfoglalt a kezelt pálya, és talán emiatt is picit többen voltak rajta, másrészt mert nem volt szükség átmenni, annyi jó lehetőség volt ezen az oldalon is.Csak két apróság vont le egy keveset a szinte tökéletes élményből. Az első, hogy időnként bizony a majd 2000 méteres csúcs beleült egy-egy felhőbe, amelyekből közben természetesen tovább esett a beígért hó. De ezt kicseleztem, ilyenkor csak addig a magasságig mentem a felvonóval, amíg még volt megfelelő látótávolság. A másik, ami miatt kellett is az előbb említett cselezés, hogy bizony ez a felvonó csákányos és nem rövid. Viszont elég hosszú. És meredek. Azt sem kicsit. Túléled, de néha meg kell pihenned, legalábbis nekem néha meg kellet állnom, felfelé indulás előtt. Később az idő múlásával, aztán bizony a felérkezés után is jól esett 1-2 perc üldögélés. (Tényleg öregszem, vagy mifene!? ;) De természetesen eszembe sem jutott feladni, raktam a csákányt már mind hova, derekamra, külső fenékrészre, már mindenhova csak láb közé nem, mert az már nem esett túl jól, szóval meg lehetett oldani, hisz mindenkép megéri újra és újra felmenni; ami lefelé jött az maga volt a snowboard lényege. Mint írtam természetesen zárásig maradtam, a végén még egy háromnegyed kört is beiktatva, csak, hogy elérjem az utolsó liftet, én voltam az utolsó ember a pályán. Ami persze azzal járt, hogy mire visszaértem a zsákhoz, a központba, a lecsúszáshoz vezető pálya emelkedő részeit összekötő liftek már nem üzemeltek, így séták vártak. De kit érdekelt? :D Nem voltak túl nagyok, ennél többet is bevállaltam volna egy ilyen napért. Nem ragoznám tovább, ez a csúszás került most már nálam az első helyre, és nem csak az idei, korábban említett Ötscher túrát múlta felül, hanem az eddigi összes freeride élményemet. Csak az említett nem tökéletes látótávolság és a csákányozás von le picit az értékelésből, (ami egyébként valószínűleg egyébként inkább előny mint hátrány, hisz ha a térképen tervezett, gyaníthatóan ülős felvonó elkészül, szinte biztos tömeg lesz ezen a részen is mindig) 10-ből 9 és 1/2 volt ez a nap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése